Szécsényi András, Zsidi Vilmos (szerk.)

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig


A Közgazdaságtudományi Kar könyvtárai

Az 1920 januárjában létrehozott Közgazdaságtudományi Karon még úgy indult meg az oktatás, hogy a legcsekélyebb könyvtári szolgáltatás a hallgatók rendelkezésére állt volna. Az első években – kari könyvtár hiányában – a tanszékek maguk kényszerültek gondoskodni a szükséges irodalomról. Főként a professzorok – akik jelentős szakirodalmi működést fejtettek ki, és komolyan igényelték a megfelelő könyvtári hátteret – csak otthonról hozott könyveikre támaszkodhattak. A Gazdaságföldrajz Tanszék és Intézet könyvtárának alapjait gróf Teleki Pál professzor vetette meg az 1920-as évek első felében mintegy 700 kötetes, pribékfalvai kastélyából elhozott földrajzi gyűjteményével.1 1930-ra a tanszék állománya 3520 önálló műre, 69 folyóirat 550 kötetére és 800 térképre növekedett.2 A tanszéki-intézeti könyvtárak gyarapításának egyik legjelentősebb forrását a személyes kapcsolatokból származó kötetek jelentették. Czettler Jenő professzornak köszönhetően – aki a Magyar Gazdaszövetség igazgatója, majd alelnöke volt azokban az években – az Agrárpolitikai és Gazdaságtörténeti Tanszék és a Szövetkezeti és Mezőgazdaságpolitikai Intézet ajándékként megkapott minden számottevő szakirányú kötetet és külföldi irodalmat, továbbá mintegy ötvenféle szövetkezeti szakfolyóiratot. Az intézetek és szemináriumok állománya 1925-ben meghaladta a 30 000 kötetet.

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 674 0

A „Közgáz” történetéről jelen kötet az első összefoglaló tudományos munka. További újdonsága, hogy első ízben kezeli egységben a Budapesti Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar (1920-1934), a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara (1934-1948), a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem (1948-1953), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1953-1990), a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (1990-2000) a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2000-2003) és a BCE (2003-) történetét. A kötet célja, hogy átfogó módon láttassa a 100 éves múlt egyetemtörténetét, függetlenül a politikai-gazdasági rendszerek változásaitól.

A többnyire történeti alapkutatásokra építő könyv lábjegyzetekkel, forrás- és bibliográfiával, fényképválogatással, szervezeti ábrákkal, névmutatóval, archontológiával segíti olvasóit. A meglehetősen heterogén forrásadottságok befolyással vannak a kötet felépítésére és módszertanára egyaránt. A fejezetek többsége jórészt levéltári forrásokra építő szervezettörténeti jellegű, ám bizonyos esetekben lehetőség nyílik narratív források használatára és társadalomtörténeti fókusz megjelenítésére is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zsidi-szecsenyi-a-budapesti-corvinus-egyetem-es-elodintezmenyei-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave