A fenti kutatások számos pedagógiai vonatkozásra hívják fel a figyelmet. Elengedhetetlen a szókincs tudatos, tanórai bővítése, az igényes stílus megismertetése és gyakoroltatása, a szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése, a nyelvi tudatosság kialakítása, valamint a különböző dokumentumtípusok megismertetése. Szükséges minél több nyelvhelyességi gyakorlat elvégeztetése a diákokkal, továbbá a szituációhoz kötött adekvát nyelvhasználat gyakoroltatása is. Röviden: „a kommunikációs készség csak kommunikációval alakítható ki” (V. Raisz, 2002, 410). Ezeket a feladatokat a magyar nyelv és irodalom tanórákhoz szokás kötni, de több iskola külön órakeretet is biztosít (például dráma-, retorika- vagy kommunikációóra néven). A tanulóknak más tantárgyból, más tanórákon is kell esszéjellegű, összefüggő fogalmazást igénylő munkákat készíteniük, így minden pedagógusnak feladatává válik, hogy ennek fejlesztésére is hangsúlyt fektessen. Az iskolai gyakoroltatás mellett a pedagógus mintaadása is igen lényeges (Bóna, 2008). Végül a legfontosabb az, hogy a diákokat ne érje megbélyegzés a nyelvhasználatuk vagy a dolgozatokban tapasztalható nyelvi-stilisztikai hiányosságok miatt, hanem segítsük az igényességet megkövetelő stílus kialakítását és szituációhoz, kontextushoz kötődő használatát. A vizsgálatok ráirányítják a pedagógusok figyelmét az írásbeli szövegalkotás fejlesztésének fontosságára, a diákok számára pedig rávilágítanak a szóbeli és az írásbeli szövegalkotás sajátosságaira.