Csépány Nikoletta

Az olvasási stratégiák a szövegértő olvasás szolgálatában

Az értő olvasás fejlesztése negyedik osztályban olvasási stratégiák és retorikai szerkezetek segítségével


Az egyes tanulók eredményeinek változása

Az adatok elemzésének következő fázisában a gyerekeket az első teszteredmény alapján három kategóriába soroltuk: a gyengén teljesítők 60 százalék alatt teljesítettek, a közepesen teljesítők 60–79 százalék között, a jók 80 százalékot vagy afölötti eredményt értek el. Több, általam ismert általános iskolában körülbelül 60 százaléktól adnak hármast, 80 százaléktól pedig négyest. Ezeket a hozzávetőleges határértékeket internetes vizsgálódásaim is megerősítették. A vizsgálatoknak helyet adó budapesti általános iskola pedagógiai programja nem tartalmaz százalékos értékeket az osztályozásra vonatkozóan, ehelyett szöveges formában fejti ki, mit jelentenek az egyes osztályzatok. Közepest, azaz hármast eszerint az kaphat, aki a tantervi követelményeknek pontatlanul, néhány hibával tesz eleget, többször rászorul a nevelő segítségére. Ismeretei felszínesek. Kevésbé tud önállóan dolgozni, beszélni. Szóbeli és írásbeli feladatait segítséggel képes megoldani. Rövid mondatokban felel, gyakran kell segítő kérdéseket feltenni. A jó, tehát a négyes osztályzat feltétele, hogy a tanuló a tantervi követelményeknek megbízhatóan, csak kevés és jelentéktelen hibával tegyen eleget. A négyes tanulónak apró bizonytalanságai vannak, kisebb előadási hibákat vét, definíciói esetenként pontatlanok.

Az olvasási stratégiák a szövegértő olvasás szolgálatában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 727 3

Hogyan ültethető át a nyelvészeti alapkutatás a mindennapok pedagógia gyakorlatába? Hogyan fejleszthető hatékonyan a szövegértés az iskolában? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Csépány Nikoletta könyve. A szerző az olvasási stratégiák elméletét, valamint a Mann és Thompson által kidolgozott retorikaistruktúra-elméletet használta fel egy általános iskolában használható fejlesztőprogram megalkotásához. A könyv részletesen bemutatja a fejlesztőcsomag kidolgozását, a próbavizsgálatokat, a feladatlapok, módszerek alakításának folyamatát. Végül azt ismerteti, hogyan valósult meg az elkészült, SROF nevet viselő program tesztelése egy budapesti általános iskola negyedik évfolyamán. Az elméleti és gyakorlati ismeretek bemutatása mind a nyelvészek, mind a pedagógusok érdeklődésére számot tarthat. Nem csak a tanítók, magyartanárok olvashatják nagy haszonnal a monográfiát: azoknak, az egyéb szaktantárgyakat tanító pedagógusoknak is ajánljuk, akik szeretnék, hogy diákjaik tankönyvekből tanuljanak, így különösen fontos számukra, hogy a gyerekek szövegértése javuljon.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csepany-az-olvasasi-strategiak-a-szovegerto-olvasas-szolgalataban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave