Két szempont kapcsolódik össze a címben. Az egyik szerint az irodalomtanítás alapvetése a papíralapú könyvkultúra primátusa (hasonló előfeltevésekhez l. Kulcsár Szabó, 1995), ez az előfeltevés azonban napjainkra átalakult: a szövegek más platformokon, mediális közvetítettségen keresztül jutnak el a befogadókig. A másik aspektus a „könyviskola” fogalmával kapcsolódik össze, ami már régóta a reform-, és alternatív pedagógiák egyik fő célpontja, megoldásként a gyakorlathoz, hétköznapi élethez való közelítést javasolják a pedagógusoknak, ez pedig az intézményen kívüli tanítás lehetőségeit veti fel. Témánk szempontjából ez a fejezet a papíralapú könyvön és az osztálytermen kívüli irodalomtanulás, -értés néhány lehetőségét fogja felvillantani. A digitalizáció révén valójában sokkal több szöveg megy keresztül a gyerekek kezén a kütyük használata során (Schiller, 2018. 41.), hogy az egyre több hozzáférhető adatbázisról, elektronikus tartalomról ne is beszéljünk – csak az a kérdés, hogy ezt mire használjuk fel magyartanárként. Az első példáim erről fognak szólni, majd az iskolán kívüli irodalomtanulás lehetőségeit illusztrálom, ami nem új dolog, hiszen a múzeumok, színházak, kirándulások már régóta részei lehetnek a tantervnek (egy új nemzetközi példa: Kalamees-Ruubel–Läänemets, 2012).