Halász Gábor, Kovács István Vilmos, Pálvölgyi Lajos (szerk.)

Oktatás, technológia, innováció

Helyzetkép és stratégia


A DigiNOIR stratégia számára adódó következtetések

A DigiNOIR stratégia terve szerint a javasolt beavatkozási területek közül a legelső „az oktatástechnológiai ipar fejlődésének támogatása”. A stratégiát megalapozó elméleti fejezet javasolt záró része „az oktatástechnológiai ipar”. Emögött az a megfontolás áll, hogy 1) az oktatási ágazati innovációs stratégia technológia pillérének egyik fókusza az oktatástechnológiai innováció, és ennek döntő része az oktatástechnológiai ipar piaci szektorában zajlik, valamint 2) a technológia által segített tanulás iskolákban zajló innovációs folyamatait jelentős részben az oktatástechnológiai ipar stimulálja. Tekintettel arra, hogy a finn oktatásiexport-stratégia az oktatásiparban jelentős fejlődést, ezen belül vállalkozásfejlesztést generált, remek példát mutat arra, miben állnak az efféle folyamatok, és hogyan lehet ilyeneket generálni. Ez a háttértanulmány éppen azért készült, hogy inspirációt nyújtson a DigiNOIR stratégia e kiemelt területének kidolgozásához.

Oktatás, technológia, innováció

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 728 0

A kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy a Digitális Oktatási Stratégia keretei között javaslatot tegyenek a nemzeti oktatási ágazati innovációs stratégia technológiai pillérének kibontására. Nemzetközi szakirodalmat áttekintve mutatják be a digitalizáció aktuális trendjeit és lehetőségeit az oktatásban, és konkrét fejlesztési javaslatokat fogalmaznak meg a hazai szakpolitika számára. A 2019-ben lezárult projekt résztvevői nem láthatták előre, hogy a 2020-ban kirobbanó Covid–19-világjárvány és az ennek nyomán meghozott intézkedések radikálisan átszabják az oktatás környezetét, és a közreadott tanulmányok tanulságai, valamint a kapcsolódó stratégia javaslatai a korábbinál is aktuálisabbá váltak. A digitális technológia oktatási alkalmazása mindenki számára kikerülhetetlen napi feladattá vált. Eme kihívások és lehetőségek új fejezetet nyitottak a pedagógiai innováció területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/halasz-kovacs-palvolgyi-oktatas-technologia-innovacio//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave