Faragó Tibor

Közös környezetünk és a globalizáció: árnyak és remények

A veszélyek felismerése és a nemzetközi együttműködés története, tanulságai és jövője


Globális környezetpolitika és a fenntartható fejlődési kerete

Az emberi tevékenységek által kiváltott, módosított vagy felerősített, nagy kiterjedésű környezeti folyamatokról és azok veszélyes következményeiről szóló tudományos ismeretek bővülésének, továbbá az 1980-as évtized közepétől a hidegháborús feszültség mérséklődésének is köszönhetően újraéledt a széles körű környezetügyi együttműködés igénye. Ebben közrejátszott – sokkoló hatásai és nemzetközi vetületei miatt is – az 1986. évi csernobili atomerőmű-katasztrófa és a bázeli vegyipari baleset, akárcsak a bhopali növényvédőszer-üzemben 1984 végén bekövetkezett robbanás.1 A globalizáció további „tünete” és egyúttal a nemzetközi környezetvédelmi szabályozás katalizátora lett a veszélyes hulladékoktól való illegális megszabadulás sajátos módja, amit közismertté vált esetek példáztak, mint a már említett 1986. évi eset (az USA-ból származó hulladék kirakása egy haiti partszakaszon) vagy az olaszországi eredetű toxikus hulladéké egy nigériai területen 1987-ben. A sokféle környezeti probléma felismerésével párhuzamosan a nemzetközi környezetpolitika intézmény‑ és eszközrendszere is legalább annyira sokféle, illetve széttagolt lett, és már nem csak a tudomány szintjén merült fel az átfogóbb, holisztikusabb megközelítés, programalkotás szükségessége is. Az 1980-as évtized végétől, az 1990-es évek elejétől gyorsan fejlődő együttműködés összességében nagy jelentőségű programok, megállapodások kidolgozásához vezetett, a folyamat – elsősorban a vállalások végrehajtását illetően – azonban nem volt töretlen, inkább „hullámzó” jellegű volt. (Hatékonyságának értékelésére majd a továbbiakban térünk ki). Valójában több globális szintű, egymással jórészt párhuzamosan haladó, de egymásra hivatkozó, a környezetpolitika szempontjából is lényeges együttműködési szálról van szó, amelyek „fókuszai”: a környezeti fenntarthatóság; a nemzetközi fejlesztési, fejlesztésfinanszírozási együttműködés és környezeti szempontjai; a fenntartható fejlődés és annak környezeti „dimenziója”; a szociális és gazdasági fejlődési kapcsolatok környezeti feltételei és hatásai. Az alábbiakban ezek fontosabb stációit, fejleményeit foglaljuk össze.

Közös környezetünk és a globalizáció: árnyak és remények

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 730 3

A globalizáció már eddig is rendkívül nagy és kockázatos hatással volt a földi környezetre, amely a társadalmak közös otthona, és amelynek állapotától, erőforrásaitól függ a jelen és a jövő nemzedékek élete, életminősége. E kötet szerzője áttekinti a tágan értelmezett környezeti globalizációs folyamat kibontakozását, az okok és a veszélyes következmények feltárását, a nemzetközi tudományos és politikai együttműködés fejlődését. Bemutatja a főbb nemzetközi szervezeteket, programokat, megállapodásokat, értékeli azok hatékonyságát és levonja a legfontosabbnak tartott tanulságokat.

A környezeti folyamatok, ezek globális változási a múltban és a jelenben is a kutatások fókuszában álltak, és a várható jövőbeli kockázatok több-kevesebb pontossággal jelenleg is ismertek. Faragó Tibor több évtizedes környezetpolitikai tapasztalata alapján írta meg ezt a minden részletre kiterjedő könyvet. A szerző már az elején megjegyzi, hogy "a tudomány és a (szak)politika világának sokfelé voltak avatott képviselői, de többségük nem vagy csak nagyon kevéssé ismerte és értette a másik világot. A helyzet fokozatosan változott". Annak ellenére, hogy a szerző által is felsorolt kormányközi testületek igyekeznek áthidalni a két világ közötti távolságot, de még van mit tenni e téren. A könyv ebből a szempontból is nagyon hasznos. Ez a könyv a felsőoktatásban, elsősorban nemzetközi jogi, illetve a környezettudományi területen hasznos tananyag lehet, és bibliájává válhat a környezetpolitikával foglalkozó hazai szakembereknek. (Horváth László)

Hivatkozás: https://mersz.hu/farago-kozos-kornyezetunk-es-a-globalizacio-arnyak-es-remenyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave