Oktatás-gazdaságtan (Sheehan, 1973)1 az oktatás szerepét tanulmányozza az emberi erőforrás, az „emberi tőke” kialakításában. Vizsgálja az oktatás költségeit, a ráfordítási, megtérülési rátát, hasznát, hozzájárulását a gazdaság növekedéséhez. Elemzi a munkaerő-szükségleten alapuló oktatás tervezését, finanszírozhatóságát, az oktatási reformok eredményességét. Az oktatás költséghatékonyságát, gazdaságos működtetését, magát a hatékony iskolát, a gazdaság távlati szakemberszükségletét kutatja (lásd: II. fejezet).

Oktatáspolitika (Radó, 2001, 2017) mint ágazati szakpolitika történeti hagyományokra és kulturális mintákra építő célja a globalizáció jelenségével szoros kapcsolatban a társadalmi egyenlőtlenségek, különbségek oldása, az oktatás és a gazdaság közötti kapcsolat intenzívebbé tétele. Szoros kapcsolatban áll a gazdaság-, a népesség-, a foglalkoztatási és a területfejlesztési politikával. Számba veszi a 21. század új társadalmi, gazdasági kihívásait a fenntarthatóság, a versenyképesség tükrében. Nemzetközi összehasonlításban folyamatosan elemzi az iskolázottság, az oktatás eredményességének mutatóit (különösen fontos a gyors fejlődést elért országok – Finnország, Szingapúr, Japán, Dél-Korea, Hongkong, Tajvan, Brazília – elért eredményeinek vizsgálata). A szervezetkutatás a szervezet működésének javítása céljából a szervezet egészét kívánja megváltoztatni. Kiemeli, hogy mindent, ami a szervezeten belül és kívül van, folyamatosan elemezni kell, és amennyiben szükséges, változtatást javasol. Szervezet az iskola is, amely működésének javításához nem elégséges egy ponton változtatni (tanári továbbképzés, új tantervek, új tankönyvek stb.), sokkal inkább holisztikus módon az egészet szükséges megújítani.

A tanulási ökoszisztéma, a tanulási környezet gazdagodása egyben az iskola monopóliumának fokozatos elvesztését is jelenti. A tanulási célok, formák újraértelmezése válik így szükségessé (lásd: II., IX., XIII. fejezetek).

Az oktatással is foglalkozó nemzetközi szervezetek direkt/indirekt hatása. E szervezetek között említhető az UNESCO mint intellektuális és etikai referenciális központ, amely a nevelés, a tudomány és a kultúra területén fejti ki sokszíntű és támogató hatását. Az Európai Unió Oktatási Bizottsága (1976), mint globális gazdasági szervezet, multilaterális kapcsolatokon keresztül ajánlásokat, javaslatokat fogalmaz meg a tagállamok számára, oktatási programokat szervez a megoldásra váró problémák kutatására. (Élethosszig tartó tanulás: Lifelong Learning – LLL, az élet minden területére kiterjedő tanulás: life-wide learning, a speciális oktatást igénylő tanulók integrációja, a minőségi oktatás, az esélyigazságosság stb.). Magyarország 1996-tól tagja az OECD-nek (1961), amelynek szakbizottságai és munkacsoportjai az oktatás és az innováció területén is aktívan tevékenykednek. Célja az oktatáskutatások fejlesztése, nemzetközi statisztikai kiadványok összeállítása, programok szervezése. Az oktatás szélesebb értelmezéséből fakadóan stratégiailag fontos ágazattá vált. Az OECD országtanulmányok összeállításával segíti egy-egy ország önreflexióját. A tematikus tanulmányokban több ország részvételével egy-egy fontos oktatási kérdés, trend, innováció elemzése történik. A PISA-vizsgálatok előkészítése 1998-ban kezdődött, az első nemzetközi összehasonlító teljesítményvizsgálat 2000-ben indult. Az OECD Oktatási Bizottsága, a CERI kutatási prioritásokat tűz a tagállamok elé. A Világbank (1945) egyik tevékenységi köre az oktatás anyagi támogatása, segítése, az emberi erőforrás fejlesztése. ENSZ/UNESCO (1946) többek között széles körű kutatásokat tervez a marginális helyzetbe került fiatalok megsegítése érdekében. Programokat szervez, s a tudományos eredmények összesítését végzi (lásd: II., V., VI., VII. fejezetek).