Hazánkban a rendszerváltozás óta végbement társadalmi, gazdasági és politikai változások következtében radikálisan átalakult a társadalom struktúrája, és a magyar társadalom különösen szabdalt lett abban a tekintetben, hogy az egyes rétegek gazdasági szociális és kulturális különbségei megnövekedtek. A megnőtt társadalmi egyenlőtlenségek hatása az oktatás minden területén érezhető, holott az oktatásnak lényeges feladata, hogy a társadalom egyes rétegei közötti különbségeket csökkentse. A magyar iskolarendszer hosszú idők óta kiszolgálja az alapvető társadalmi struktúrát, teljes apparátusával, kiegészítő rendszerével, belső tartalmával, pedagógiai kultúrájával, finanszírozásával pontosan leképezi azt. Mondhatnánk, hogy ez természetes, de hozzá kell tenni, hogy a fejlett társadalmakban ez nem szükségszerű. Ezen országok iskolarendszerei nem képezik le a hazaihoz hasonló mértékben a társadalmi egyenlőtlenségeket (például észak-európai országok, Kanada, Új-Zéland, Szingapúr). A fejlett országok felismerték, hogy alapvető különbséget kell tenni a képességek felhasználására épülő társadalmi mozgások (termelés, működés) és a képességek kibontakoztatására vonatkozó társadalmi alaprendszerek között, amely felismerés lehetővé teszi, hogy olyan társadalompolitika működjön, amely e tekintetben nem hajlandó ugyanazokat az esélyegyenlőtlenségeket mechanikusan elfogadni az iskolázásban, tudástermelésben, mint amelyek a társadalomban létrejöttek.1