Az egyik meglehetősen elterjedt felfogás képviselői szerint jó pedagógusnak születni kell. Azaz vannak bizonyos velünk született adottságok, amelyek predesztinálnak a pedagóguspályára. A pedagógus személyiségének, alapvető személyiségvonásainak mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak. Rogers és Gordon gondolatainak és gyakorlatának elterjedése még inkább ráirányította a figyelmet azokra a személyiségvonásokra, amelyek az eredményes pedagógust, a személyközpontú, a másokat elfogadó pedagógust jellemzik. Három ilyen alapképességet szoktak kiemelni: a feltétel nélküli elfogadás képességét, az empátiát és a kongruenciát, azaz hitelességet (Sallai, 1996). Ugyanakkor a pedagógustól elvárt, kívánatos személyiségvonások listája a végtelenségig bővíthető a türelmességtől a jó humorérzékig (vö. Kuczi, 2001; Fodor, 2001; Trencsényi, 2002). Eszerint a felfogás szerint, ha ezekkel rendelkezünk, akkor – függetlenül képzettségünktől, speciális felkészültségünktől – eredményesek leszünk. Eddig nem ismert azonban olyan kutatás, amely azt bizonyította volna, hogy ezen veleszületett adottságok ilyen mértékben determinálnák a pályaalkalmasságot. Egyfelől mert ugyanaz a tulajdonság (például szigorúság) különböző szempontból tekintve egyszerre lehet a „jó” és a „rossz” tanár jellemzője is, másfelől, mert ezek mérhetősége akadályba ütközik. Továbbá ezen jellemvonások egy része a segítő szakmákban dolgozó szakemberekre egyaránt jellemző.