A címben leírt kifejezés azt jelenti, hogy a tanulás-tanítás folyamataiban semminek nem szabad eldőlnie aszerint, hogy a döntésben érintett tanulók milyen társadalmi csoportokhoz tartoznak. Legalábbis a csoport-hovatartozás nem lehet kiindulópontja hierarchiát, jobbat és rosszabbat, értékesebbet és értéktelenebbet feltételező döntéseknek. A „nem színvak oktatás” egyik legdurvább megnyilvánulása a hátrányos helyzetű gyerekek számára az iskolai tanulás követelményeinek szándékos, tudatos, előre eltervezett, szisztematikus leszállítása. „Ezek a gyerekek ezt úgysem lesznek képesek megtanulni, csak jót teszek velük, ha nem gyűjtetem be velük a következő kudarcélményt” – hangozhat az érvelés egy megengedhetetlen pedagógiai döntés mellett. Az adaptív pedagógiai elmélet szerint a gyerekekhez, előzetes tudásukhoz, a bennük fejlett képességeikhez, kommunikációs sajátosságaikhoz igazodóan bármi megtanítható, ha a tanulási folyamatot megfelelően építjük fel. Soha nem igaz, hogy nincs mire támaszkodni (előzetes tudás, fejlett képességek), nem igaz, hogy nem kelthető fel a tanuláshoz szükséges érdeklődés, a motiváció. Természetes, hogy ha nekem, pedagógusnak nincsenek más minták a fejemben, csak olyanok, amelyeket a magasabb társadalmi presztízzsel rendelkező családok gyerekeinek tanítása során tudok alkalmazni, akkor garantálható a sikertelenség.