Falus Iván (főszerk.), Szűcs Ida (szerk.)

Didaktika

Elméleti alapok a tanítás tanulásához


„Színvak” oktatás

A címben leírt kifejezés azt jelenti, hogy a tanulás-tanítás folyamataiban semminek nem szabad eldőlnie aszerint, hogy a döntésben érintett tanulók milyen társadalmi csoportokhoz tartoznak. Legalábbis a csoport-hovatartozás nem lehet kiindulópontja hierarchiát, jobbat és rosszabbat, értékesebbet és értéktelenebbet feltételező döntéseknek. A „nem színvak oktatás” egyik legdurvább megnyilvánulása a hátrányos helyzetű gyerekek számára az iskolai tanulás követelményeinek szándékos, tudatos, előre eltervezett, szisztematikus leszállítása. „Ezek a gyerekek ezt úgysem lesznek képesek megtanulni, csak jót teszek velük, ha nem gyűjtetem be velük a következő kudarcélményt” – hangozhat az érvelés egy megengedhetetlen pedagógiai döntés mellett. Az adaptív pedagógiai elmélet szerint a gyerekekhez, előzetes tudásukhoz, a bennük fejlett képességeikhez, kommunikációs sajátosságaikhoz igazodóan bármi megtanítható, ha a tanulási folyamatot megfelelően építjük fel. Soha nem igaz, hogy nincs mire támaszkodni (előzetes tudás, fejlett képességek), nem igaz, hogy nem kelthető fel a tanuláshoz szükséges érdeklődés, a motiváció. Természetes, hogy ha nekem, pedagógusnak nincsenek más minták a fejemben, csak olyanok, amelyeket a magasabb társadalmi presztízzsel rendelkező családok gyerekeinek tanítása során tudok alkalmazni, akkor garantálható a sikertelenség.

Didaktika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 721 1

A didaktika a pedagógiának a tanulás támogatásával foglalkozó tudományterülete, amely a Comenius óta eltelt 5 évszázadban folyamatosan gazdagodott, bővült. A jelen kézikönyv több mint 20 fejezetben dolgozza fel a tanulás jellemzőire, a tanulókra, a tehetségesekkel, a különös figyelmet igénylőkkel való bánásmódra, az oktatás tartalmára, a tantervekre, a tervezésre, az oktatás kereteire, stratégiáira, módszereire, a digitális pedagógiára vonatkozó legújabb ismereteket. Tájékozódhatunk belőle a társadalom és az oktatás kapcsolatáról, a tanulás környezetéről, a hatékony pedagógus ismérveiről, a pedagógussá válás folyamatáról, a pedagógiai kutatás alapvető módszereiről, valamint az oktatás paradigmáinak történeti alakulásáról.

A kézikönyvet, amelyet a neveléstudomány és a pedagógusképzés jeles képviselői írtak, egyaránt haszonnal forgathatják az ismereteiket bővíteni kívánó gyakorló pedagógusok, doktoranduszhallgatók, valamint a mesterség alapjaival ismerkedő pedagógusjelöltek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-didaktika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave