Falus Iván (főszerk.), Szűcs Ida (szerk.)

Didaktika

Elméleti alapok a tanítás tanulásához


A differenciálás szerepe

A pedagógiai differenciálás részleteivel e tankönyv más fejezeteiben foglalkozunk. E helyen csak utalni szeretnénk arra, hogy az adaptív pedagógiának megfelelő tanulási-tanítási folyamatok legfőbb jellemzője kell hogy legyen az érdemi pedagógiai differenciálás, vagyis az, hogy minden tanuló úgy kapcsolódhat be a tanulási folyamatba, hogy az éppen az ő számára, előzetes tudásának, képességeinek, törekvéseinek megfelelő lesz, és optimális fejlődést biztosít számára. Ha egy tanulócsoportban vegyesen vannak jelen nagyon különböző társadalmi csoportokból érkező gyerekek, akkor az érdemi pedagógiai differenciálás alapvető feltételévé válik, hogy a közös, osztályszinten vagy kiscsoportokban, páros munkában megoldott feladatok kellően komplexek legyenek ahhoz, hogy minden tanuló bekapcsolódhasson azok megoldásába. Hasznosulhassanak a hátrányos helyzetű gyerekek fejlett képességei is, az a tudás is, amellyel ők rendelkeznek elsősorban, ne legyen akadály a középosztály által használt nyelv kizárólagossága stb. Nem könnyű ez a feladat, hozzáértést igényel, és jó lenne, ha a pedagógusokat megfelelő kiadványok, oktatási programok segítenék e feladataik ellátásában.

Didaktika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 721 1

A didaktika a pedagógiának a tanulás támogatásával foglalkozó tudományterülete, amely a Comenius óta eltelt 5 évszázadban folyamatosan gazdagodott, bővült. A jelen kézikönyv több mint 20 fejezetben dolgozza fel a tanulás jellemzőire, a tanulókra, a tehetségesekkel, a különös figyelmet igénylőkkel való bánásmódra, az oktatás tartalmára, a tantervekre, a tervezésre, az oktatás kereteire, stratégiáira, módszereire, a digitális pedagógiára vonatkozó legújabb ismereteket. Tájékozódhatunk belőle a társadalom és az oktatás kapcsolatáról, a tanulás környezetéről, a hatékony pedagógus ismérveiről, a pedagógussá válás folyamatáról, a pedagógiai kutatás alapvető módszereiről, valamint az oktatás paradigmáinak történeti alakulásáról.

A kézikönyvet, amelyet a neveléstudomány és a pedagógusképzés jeles képviselői írtak, egyaránt haszonnal forgathatják az ismereteiket bővíteni kívánó gyakorló pedagógusok, doktoranduszhallgatók, valamint a mesterség alapjaival ismerkedő pedagógusjelöltek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-didaktika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave