Az első három alfejezetben bemutatott tanulásszemléleteknek van egy kiemelkedő fontosságú közös vonásuk: mindhárom szemléletben a tudás úgy keletkezik, hogy a tanulóhoz képest külső forrásból valami közvetíti. Tudásközvetítésre alapozott szemléletmódokról van szó, s bár egymástól elég markáns módon különböznek, a tudás „transzmissziójának” elképzelése ugyanakkor nagyon hasonlóvá is teszi ezeket az elméleteket. A 20. század 60-as, 70-es éveiben azonban e gondolkodásmódnak, tehát a tudásközvetítésre alapozott tanulásfelfogásnak megszületett egy igen jelentős alternatívája, a konstruktivista tanuláselmélet (von Glasersfeld, 1995; Nahalka, 2002). Érdekes, hogy miközben Jean Piaget nagyon sokat tett a cselekvés pedagógiájának ismeretelméleti és pszichológiai megalapozásáért, bizonyos értelemben a konstruktivizmusnak is az atyja. Ő mondja ki először, hogy a gyermekek a világról alkotott tudásukat maguk konstruálják (lásd például: Piaget, 1964). Igaz, Giambattista Vico is használ már általában az emberek tudásával kapcsolatban hasonló megfogalmazást (Vico, 1968/1744), sőt, Immanuel Kant filozófiájában is fontos szerephez jutnak a konstruált emberi fogalmak (Kant, 1995), a pedagógiában széles körben elterjedő és hamarosan élre törő pedagógiai szemléletként csak az 1960-as, 1970-es években jelenik meg.