A konstruktivista pedagógia jelentősebb térhódításának kezdetétől, vagyis a 20. század 60-as és 70-es éveitől kezdődően szokás „párhuzamos konstruktivizmusokról” beszélni. Van moderált konstruktivizmus (már említettük), amely megtartja az objektivista megismerésfelfogást, és pusztán a tudáskonstrukció folyamatára építi fel önmagát. Van radikális konstruktivizmus, amely viszont éppen a radikális elképzeléseket beépítve a rendszerbe formálja meg az egyén tanulásának leginkább talán pszichológiainak mondható elméletét. Van szociális konstruktivizmus vagy másik nevén szociális konstrukcionizmus, amely egyáltalán nem az egyén tanulási folyamatait, hanem a közösség, a csoport tanulását helyezi a középpontba, az eszmék, ideák, elképzelések társas, társadalmi konstrukciójáról beszél, a tanulás szociális környezetben zajló folyamatairól. A radikális konstruktivizmus atyja a pedagógiát tekintve Jean Piaget, kiemelkedő elméletalkotói Ernst von Glasersfeld, Humberto Maturana, Heinz von Foerster. A szociális konstruktivizmus esetén a kiinduló gondolatokat a későbbi követők szerint Lev Szemjonovics Vigotszkij fogalmazta meg, fontos kutatói Kenneth Gergen, Peter Berger és Thomas Luckmann (két utóbbi tudós közös munkája [1998] a társadalmi valóság konstrukciójáról a szociológia egyik alapművévé vált). Hogy a szociális konstruktivizmus milyen viszonyban van elsősorban a radikális konstruktivizmussal, az egy érdekes kérdés, a szakirodalomban sokféle válasz létezik rá. Némileg a teljességre törekedve megjegyezzük, hogy önálló tanuláselméletként említik sokszor a konnektivizmust (Siemens, 2005), amelynek fő tartalma az itt nem tárgyalt hálózati tanulás, de amely ismeretelméleti alapjait, tanulással kapcsolatban megfogalmazott állításait tekintve valójában a radikális konstruktivizmus hálózati tanulás irányában történő kiterjesztésének tekinthető. Továbbá a konstrukcionizmus önmagában, a „szociális” jelző nélkül gyakran a Seymourt Papert és munkatársai által kialakított irányzatot jelöli, amely szintén a radikális konstruktivizmus alapjaira épül, de kiemelkedő szerepet biztosít a tanulók konkrét konstrukciós tevékenységének, tárgyi és szellemi alkotásainak.