A gyermek- és az ifjúkor olyan önálló, sajátos szakaszai az emberi életnek, amelyeknek a jellegzetességeit, változásait az iskolák, a pedagógusok nem hagyhatják figyelmen kívül, hiszen ezek az életszakaszok a modern és posztmodern társadalmakban egyre inkább az iskoláztatás meghosszabbodott idejéhez kötődnek. A pedagógia hosszú időn át különböző fejlődésközpontú megközelítések alapján a gyermekek és ifjak sajátosságainak, fejlődésének megismerésében, megértésében alkalmazkodott a fejlődéslélektan által leírt életkori sajátosságokhoz, érési szakaszokhoz, a gyermeki fejlődés megfogalmazott szabályaihoz és normáihoz. A 20. század második felétől azonban egyre inkább teret nyert egy új szemlélet, főleg a szociológiai, a történettudományi és a multidiszciplináris, gyermekkort érintő kutatásokban, amelyekben a gyermek- és ifjúkort alapvetően társadalmi és kulturális konstrukcióként értelmezték (James & Prout, 1990; Szabolcs, 1995). Képviselői azt hangsúlyozták – kissé leegyszerűsítve szólva –, hogy egy-egy társadalmi csoport, egy-egy kultúra saját felfogást, saját nézetet alakít ki, konstruál a gyermekekről, a gyermek- és ifjúkorról, tehát történeti koronként s egy-egy történeti korszakban is többféle gyermek- és ifjúkor-értelmezés létezik. Az utóbbi megközelítés jegyében számos különböző felfogású, gyakran egymásnak ellentmondó tudományos munka született a gyermek- és ifjúkorról (Golnhofer & Szabolcs, 2005; Czető, 2018, 2019a). A következőkben csak néhány jellegzetes, a pedagógiai mindennapokat is befolyásoló témára térünk ki, így a gyermekek, ifjak státuszában, a róluk alkotott felfogásban bekövetkezett történeti jellegű változásokra, a fogyasztói társadalom, a médiumok és a digitális kultúra hatásaira.