A kérdést az alkímia másodvirágzásának korában tette fel Stocker, így válaszai is ezt a szemléletet tükrözik. Fontos megjegyezni, hogy az ásványvizek, gyógyvizek és hévizek különféle eredetéről egyébként sem beszélhetünk.1 A kőzetek, ásványok és a víz között fellépő kölcsönhatás sejtése viszont értékes gondolat Stockernél. Ezt írja: „…a lejtőkön aláfolyó vizeket … a föld és a sziklák járataiban és hasadékaiban elszórt fémek kipárolgásai hatják … át, így nyerik el gyógyerejüket”.2 A kölcsönhatás geológiai időtartamát és jelentősebb léptékét is felismerhette, hiszen azt állítja, hogy „…ha évek során át is öntözné az ember az ásványokat, akkor sem lenne képes gyógyhatásuknak még a szikráját sem a vízbe átjuttatni”.3 Az a megállapítása viszont, hogy a budai forrásfakadási helyek hévizei „… jelentősen különböznek egymástól”, mai ismereteink alapján nem állja meg a helyét.4 Ami a hévízek hőjének eredetét illeti, a magyarázatokat keresve Stocker maga is elveti, „hogy a föld alatti (állítólagos) elemi tűz lenne a hő oka”.5 Elfogadhatóbbnak tartja, hogy a hévforrások hőjét „a víz belső részecskéinek gyors mozgása” okozhatja. Végül arra a következtetésre jut, hogy „a hő oka mindig a mozgás”.6 Ebben van igazság, s e gondolatmenet a belső energia később felismert fogalmával összefüggésbe hozható. Viszont a termálvizek hőjének eredetére csak jóval később, a hőtan, majd pedig a geofizika fejlődésével találtuk meg a magyarázatot. S ma már tudjuk, hogy többféle forrása is lehet a hőnek, de a kőzetekben mozgó víz mozgása során képes azt felszínre hozni a hévforrások révén. Ennek tükrében Stocker részéről értékes megfigyelés, hogy „az sem valószínű, hogy a gyógyvizek környékén a föld az időjárás változásai következtében hűlhetne le”.7 A felszínre jutó termálvíz hőmérséklete alapján hévíznek vagy termálvíznek a 30° C feletti hőfokú, kifolyó felszín alatti víz nevezhető ma Magyarországon.8