Stocker Lőrinc

Thermographia Budensis


Ásványvizek, gyógyvizek és hévizek eredete

A kérdést az alkímia másodvirágzásának korában tette fel Stocker, így válaszai is ezt a szemléletet tükrözik. Fontos megjegyezni, hogy az ásványvizek, gyógyvizek és hévizek különféle eredetéről egyébként sem beszélhetünk.1 A kőzetek, ásványok és a víz között fellépő kölcsönhatás sejtése viszont értékes gondolat Stockernél. Ezt írja: „…a lejtőkön aláfolyó vizeket … a föld és a sziklák járataiban és hasadékaiban elszórt fémek kipárolgásai hatják … át, így nyerik el gyógyerejüket”.2 A kölcsönhatás geológiai időtartamát és jelentősebb léptékét is felismerhette, hiszen azt állítja, hogy „…ha évek során át is öntözné az ember az ásványokat, akkor sem lenne képes gyógyhatásuknak még a szikráját sem a vízbe átjuttatni”.3 Az a megállapítása viszont, hogy a budai forrásfakadási helyek hévizei „… jelentősen különböznek egymástól”, mai ismereteink alapján nem állja meg a helyét.4 Ami a hévízek hőjének eredetét illeti, a magyarázatokat keresve Stocker maga is elveti, „hogy a föld alatti (állítólagos) elemi tűz lenne a hő oka.5 Elfogadhatóbbnak tartja, hogy a hévforrások hőjét „a víz belső részecskéinek gyors mozgása” okozhatja. Végül arra a következtetésre jut, hogy „a hő oka mindig a mozgás.6 Ebben van igazság, s e gondolatmenet a belső energia később felismert fogalmával összefüggésbe hozható. Viszont a termálvizek hőjének eredetére csak jóval később, a hőtan, majd pedig a geofizika fejlődésével találtuk meg a magyarázatot. S ma már tudjuk, hogy többféle forrása is lehet a hőnek, de a kőzetekben mozgó víz mozgása során képes azt felszínre hozni a hévforrások révén. Ennek tükrében Stocker részéről értékes megfigyelés, hogy „az sem valószínű, hogy a gyógyvizek környékén a föld az időjárás változásai következtében hűlhetne le”.7 A felszínre jutó termálvíz hőmérséklete alapján hévíznek vagy termálvíznek a 30° C feletti hőfokú, kifolyó felszín alatti víz nevezhető ma Magyarországon.8

Thermographia Budensis

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 734 1

Laurentius Stocker, Buda városának főorvosa 300 éve, 1721-ben jelentette meg latin nyelven a Thermographia Budensist (Budai hévíztan), mely az első, máig legteljesebb mű a budai hévizekről és gyógyfürdőkről. A könyv a kor tudományos színvonalán foglalja össze a budai hévizek hidrogeológiáját, fizikáját, kémiáját, biológiai hatásait és orvosi alkalmazását. Ez a kötet az eredeti, 1721-es kiadás facsimiléjét, 300 év után elkészült első magyar fordítását, a szerzőről és művéről készült tanulmányt tartalmazza Áder János köztársasági elnök úr előszavával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/stocker-thermographia-budensis//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave