C. Molnár Emma

A nő ezer arca

Gondolatok a női lét és létezés köréből


A VALENTIN-NAP ÜZENETE

Hazánkban csak néhány évtizede lett elfogadott megünnepelni a Valentin-napot, mely már régen közkedvelt volt az angolszász kultúrában. Ez a szeretet és szerelem napja, holott már az ókori kultúra is ismerte a szerelem és a mámor ünnepét, a Dionüszosz tiszteletére. Az inkább a vak, mámoros, felelőtlen szerelemre, nevezzük nevén, inkább a testi szerelemre vonatkozott. Hasonló felhangjai vannak a Szent Iván-napnak is, melyet gyönyörűen mutatott meg korának és az utókornak Shakespeare mester. A nyers testi vággyal, annak „felelőtlen” kiteljesedésével és kiélésével szinte szembeszegül a Valentin-nap és annak üzenete. Mit is jelent mindez?

A nő ezer arca

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 729 7

A XX. század közepe óta megjelent az új „emberideál", az az embereszmény, amely szinte feleslegesnek kívánja feltüntetni az ember nembeli lényegét: férfi vagy nő mivoltát. Ennek a törekvésnek nagy az ára. Nemcsak azért, mert a nemek közötti különbségek fontosak, mert a két nem egymással kiegészülve élheti át az összeolvadás, a szerelem mindent elsöprő „hatalmát", mert a két nem egysége révén folyamatos az élet a földön, születnek gyermekek. Sokkal inkább azért, mert a férfi és a női princípium hatékony jelenléte, dinamikája nélkülözhetetlen a világ és benne önmagunk megértéséhez, a bennünk lévő harmónia kialakulásához, megtartásához, egyszóval az egészséges fejlődéshez, önmagunk folyamatos megtapasztalásához.

A pszichológia és annak eszköztára hatékony segítséget adhat azoknak a felfedező kedvű „vándoroknak", akik eltévedtek, de vissza kívánnak térni eredeti küldetésükhöz, melyet a természet a fogantatás pillanatában útravalóul adott. Valamennyien embernek születünk, ez evidens. Ami viszonylagos és ezért kihívás, hogy éppen ebben a korban, ezektől a szülőktől fiúként vagy lányként jövünk a világra. Ezért az életet férfiként vagy nőként kell beteljesítenünk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/c-molnar-a-no-ezer-arca//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave