C. Molnár Emma

A nő ezer arca

Gondolatok a női lét és létezés köréből


VAJON A MÁSIKBA VAGY A SZERELEMBE VAGYUNK-E SZERELMESEK?

A szerelembe szerelmesnek lenni egyértelmű, természetes érzelmi szükséglet. Úgy is mondhatjuk, ez így könnyű. A fantáziában minden adott, a valóságban viszont nemcsak megírni kell a történetet, de szerepelni és rendezni is tudni kell. Előre kell(ene) ráérezni, hogy a másikra hogyan hat mindaz, amit teszünk, és hogyan fog arra reagálni. Nem a vágyaink szerint zajlik az életünk, holott vágyunk arra az összehangolódásra, amely a kapcsolat lényege. Az ünnepek ebben az összehangolódásban segíthetnek.

A nő ezer arca

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 729 7

A XX. század közepe óta megjelent az új „emberideál", az az embereszmény, amely szinte feleslegesnek kívánja feltüntetni az ember nembeli lényegét: férfi vagy nő mivoltát. Ennek a törekvésnek nagy az ára. Nemcsak azért, mert a nemek közötti különbségek fontosak, mert a két nem egymással kiegészülve élheti át az összeolvadás, a szerelem mindent elsöprő „hatalmát", mert a két nem egysége révén folyamatos az élet a földön, születnek gyermekek. Sokkal inkább azért, mert a férfi és a női princípium hatékony jelenléte, dinamikája nélkülözhetetlen a világ és benne önmagunk megértéséhez, a bennünk lévő harmónia kialakulásához, megtartásához, egyszóval az egészséges fejlődéshez, önmagunk folyamatos megtapasztalásához.

A pszichológia és annak eszköztára hatékony segítséget adhat azoknak a felfedező kedvű „vándoroknak", akik eltévedtek, de vissza kívánnak térni eredeti küldetésükhöz, melyet a természet a fogantatás pillanatában útravalóul adott. Valamennyien embernek születünk, ez evidens. Ami viszonylagos és ezért kihívás, hogy éppen ebben a korban, ezektől a szülőktől fiúként vagy lányként jövünk a világra. Ezért az életet férfiként vagy nőként kell beteljesítenünk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/c-molnar-a-no-ezer-arca//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave