Tartalomjegyzék

• A magyar irodalom története 1945–1991
• Impresszum
• I. Hiányzó korküszöb vagy „korszakforduló”?
• II. Műnemek és irányzatok 1945 és 1948 között
• III. A megszakított folytonosság (1948–1960)
• chevron_rightIV. Az irodalomtörténeti vákuum után: útkeresés kényszerpályán (1962/63–1979)
  • chevron_rightIV.1. A lírai nyelv változatai az 1960/70-es években
    • IV.1.1. Vallomás és „kollektív” személyesség
    • IV.1.2. Személytelenítés és hermetizmus
    • IV.1.3. A szerepekre bomló én költészete
    • IV.1.4. Az esztéta klasszicizmus hagyományvonala
  • chevron_rightIV.2. Az epika irányai az 1960/70-es években
    • chevron_rightIV.2.1. A metonimikus elbeszélés változatai
      • IV.2.1.1. Alakrajz és lélektaniság
      • IV.2.1.2. Fikcionált tárgyiasság és korkritika
      • IV.2.1.3. Vallomásosság, valóságrajz, regionalizmus
    • chevron_rightIV.2.2. A hangsúlyozott elbeszéltség formái
      • IV.2.2.1. A klasszikus-modern örökség végpontján
      • IV.2.2.2. Az elvont szövegszerűség felé
      • IV.2.2.3. Példázatosság és korkritika
  • IV.3. A dráma útja a 70-es évek végéig
• V. Kétféle beszédmód között • A hetvenes évek átmeneti formáinak irodalma
• chevron_rightVI. A posztmodern és az „új érzékenység” • Az új nyelvi magatartás irodalmának kialakulása (1979–1990)
  • VI.1. Az elbeszélés mint szöveg: újraírás, intertextualitás, megszakítottság
  • VI.2. A líra mint szerep nélküli beszéd: önlefokozás, versszerűtlenség, disszemináció
  • VI.3. A dráma a nyolcvanas években

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 647 4

A történelem irodalmi valósága ugyan sohasem rögzül végérvényes és változatlan tudássá, de feltétlenül jogos lehet a kérdés: mi indokolja modern irodalmunk történetének újraértelmezését? A válasz nem túlságosan bonyolult. Az irodalom létmódjának időbelisége maga az a „mögékerülhetetlen" tényező, amely miatt újra meg újra meg kell írni az irodalom történetét. S ahogyan Nietzsche immár több mint egy évszázada figyelmeztetett, még csak nem is mi cselekszünk ilyenkor, hisz „az a téves alapmegfigyelés, hogy én hiszek, én vagyok az, aki tesz valamit..." Vagyis, a mi helyzetünkre értve, az irodalomtörténetet sem az irodalomtudósok írják, hanem a mindenkori élő irodalom maga. Általa és rajta keresztül pedig az a szövegközi irodalmi folyamat, amely a hagyomány és a jelen közti „interakcióban" nyer alakot. Innen tekintve az irodalom története a nyelvként felfogott irodalmiság története. Arra tettem tehát kísérletet, hogy a szövegek modalitásából a nyelvként elgondolt irodalom legnehezebben hozzáférhető válaszait szólaltassam meg: a művekben, életművekben megnyilatkozó nyelvi-poétikai magatartást. (Mert csak ez tudósít a mondottak igazságtartalmához való viszonyról.) A század egyik kiemelkedő nyelvésze, Eugenio Coseriu szellemében azt tartva szem előtt, hogy a nyelvként értett esztétikai tapasztalat mindig több, mint amire önmagában egy nyelv egyáltalán képes lehet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-szabo-a-magyar-irodalom-tortenete-1945-1991//