Az a gondolat már a 17. században felbukkant, hogy a matematikát fel lehet használni a közgazdasági elméletekben. Az úgynevezett „politikai aritmetikában” természetesen ez még kezdetleges formában történt, ahogy William Petty kapcsán láttuk (3.3. fejezet). A matematikai közgazdaságtan úttörő munkája Cournot 1838-ban kiadott Vizsgálódások a gazdagság elméletének matematikai elveiről (Recherches sur les principes mathématiques de la théorie des richesses) című könyve volt (8.2. fejezet), ami a maga korában visszhang nélkül maradt. A marginalista forradalomban, különösen Walras munkásságában nagy hangsúlyt kapott a matematikai módszerek használata, de Marshall a matematikai formulákat a függelékbe száműzte, és a neoklasszikus elméletet ő formálta új tudományos paradigmává (8.3. és 8.4. fejezet). Az 1930-as években jelentek meg azok a közgazdászok, akik előkészítették a közgazdaságtan formalizálását, ami a második világháború után vált általánosan elfogadottá. Ekkoriban kezdődött a közgazdaságtan, a matematika és statisztika találkozása, ami az ökonometria megszületésében testesült meg, és végérvényesen átalakította a közgazdaságtan nyelvezetét, kifejezési módját. A matematika alkalmazása nem szorítkozott az ökonometriára. Az 1930-as és 1950-es évek közötti időszakhoz fűződik még a játékelmélet közgazdasági felhasználása, az input-output elemzés és az általános gazdasági egyensúly fejlesztése, amit szintén ebben a fejezetben ismerünk meg.