Az esettanulmány kiindulópontja (K’) kérdés volt, amely úgy hangzott, hogy alkalmas-e a kognitív nyelvészet az igazságkritérium klasszikus problémájának empirikus megoldására. A modularista kognitív nyelvészet példáján azt láttuk, hogy a válasz egyértelműen igen: a modularitás kognitív nyelvészeti hipotéziséből kiindulva felépíthető egy olyan moduláris metaelmélet, amely nem csupán az igazságkritérium klasszikus ismeretelméleti problémájára nyújt empirikus megoldást, hanem képes kezelni a tudományelmélet – 3.3.5. pontban jelzett – egyes centrális problémáit is. Az esettanulmány plauzibilissé teszi azt a feltevést, hogy a kognitív nyelvészet lehetőségei meghaladják a nyelvészet egyéb területeinek lehetőségeit. Ily módon a (K’)-ra adott válasz általánosításaként plauzibilisnek ítélhetjük és – mindaddig, amíg az ellenkező következtetést sugalló érvek fel nem merülnek – fenntarthatjuk a (T)(a) hipotézist. Azonban azt is láttuk az esettanulmány alapján, hogy a kognitív nyelvészet lehetőségei – (T)(b)-nek megfelelően – nem haladhatják meg radikálisan a hagyományos ismeretelmélet és tudományelmélet lehetőségeit. A kognitív nyelvészet metaelméleti alkalmazásának is szembe kell néznie részben a nem konkluzív argumentáció, részben a klasszikus antinómiák korlátaival. (T)(a) és (T)(b) plauzibilitásának alátámasztásával ily módon választ kaptunk (K)-val jelölt alapkérdésünkre.