Laki János (szerk.)

A megtestesült elme a filozófia történetében


A karteziánus dualizmus és a testesültség problémája

Az alábbiakban a descartes-i filozófia és az embodiment viszonyát vizsgálva a következő négy téziscsoport mellett fogok érvelni. (1) A mai embodied mind elméletek többsége elvben összhangba hozható az elme descartes-i felfogásával. (2) Hogy gyakorlatban is összhangba hozhatók-e, az azon múlik, hogy Descartes hogyan jellemzi test és elme együttműködését, mennyire függ bizonyos kognitív folyamatok természete a testi adottságoktól, ám ezen a téren nem könnyű egyértelmű ítéletet hozni: Descartes bizonyos szövegeiben az elme közömbös azzal szemben, hogy milyen testtel van egyesítve, más szövegek viszont árnyalt leírását adják olyan teljesítményeknek, amelyekben a test és az elme kiegészíti egymást, és szorosan együttműködik. (3) Ha az utóbbi szövegek összefüggésbe hozhatók az embodied mind elméletekkel, ez csak azért lehetséges, mert funkcionális képet adnak az elme és a test együttműködéséről, vagyis a res cogitans metafizikai tana kevesebb szerepet kap ezekben a leírásokban, sőt bizonyos fokig zárójelezhető is. Descartes-nál ezért lehetőség nyílik bizonyos kognitív működések olyan magyarázatára, amely figyelembe veszi a mentális működések testi szituáltságát. (4) Végül függetlenül attól, hogy miként értékeljük a jelzett kettősséget – tulajdonítunk-e valamilyen testesült jelleget a descartes-i elmefogalomnak vagy sem –, Descartes-nak döntő érdeme van a mai embodied mind elméletek kialakulásában. Bár a testesültség mai képviselői legtöbbször antikarteziánusként határozzák meg magukat,2 tanulmányom végén amellett érvelek, hogy a Descartes által adott tárgyalási keretek szükséges feltételei a modern testesültségelméleteknek. Röviden és tézisszerűen: Descartes nélkül nincs embodied mind.

A megtestesült elme a filozófia történetében

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 749 5

Az elme megtestesültségének (embodied mind) vizsgálata az utóbbi 30 év kognitív tudományának fontos részterülete, mely annak tudatosításából származik, hogy a test(ek)nek meghatározó szerepe van az elme és mindenekelőtt a kognitív működés alakításában. E felismerést gyakran előzmények nélküli revelációként mutatják be, ami a szűk értelemben vett kognitív vonatkozásában nem is alaptalan, hiszen az e diszciplínát hosszú ideig uraló klasszikus kognitivista fölfogás valóban figyelmen kívül hagyta a megismerés testi föltételeit. Csakhogy maga a kognitív tudomány összetett, sok részdiszciplínából álló képződmény, melynek az agyi mechanizmu¬sokat vizsgáló idegtudomány, kognitív, fejlődés- és viselkedéslélektan, robotika, mesterségesintelligencia-kutatás és a nyelvészet mellett részét képezi az elmefilozófia is. Míg az igaz, hogy a megtestesült elme gondolata fordulatot jelent az „első generációs” (Lakoff – Johnson 1999. 75), test nélküli kognitív tudományhoz képest, az sem tagadható, hogy a filozófiában korántsem új gondolat, hogy a lélek/ elme szimbiotikus kapcsolatban van a testtel. Az utóbbi évtizedekben tehát előállt az a zavaró helyzet, hogy a kognitív tudományban érzékelhetően radikális újítás történt, de az ugyanezen tudomány részét képező elmefilozófiában csak egy rég ismert gondolat bukkant fel. Ami a kognitív tudomány esetében valódi újítás volt, az a filozófiában egy, az ókor óta ismert hagyományhoz való visszatérés. Jelen kötet e zavar enyhítésére törekszik. A benne szereplő tanulmányok a lélek/elme és test integrált voltának különböző korok filozófusai által kidolgozott változatait elemzik, megmutatva, hogy ugyanannak az ideának különböző történeti korokban és intellektuális kontextusokban milyen típusai léteztek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laki-a-megtestesult-elme-a-filozofia-torteneteben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave