Laki János (szerk.)

A megtestesült elme a filozófia történetében

A közvetlen előzmények

A kognitív tudományban testi fordulatról beszélők gyakran említenek néhány, a 19–20. században élt filozófust. Husserl, Heidegger, Dewey és Merleau-Ponty valóban nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a szerepnek, melyet a test játszik a gondolkodásban és a világról nyert kép kialakításában. Ahogy a kognitív tudósok későbbi, általában a testetlen elmével szembeni ellenállása javarészt a Descartes által képviselt szubsztanciadualizmusból következő megismerésképpel szembeni érvek és alternatív koncepciók kidolgozásában jelent meg, úgy ezek a filozófusok is a karteziánus ontológiával és ismeretelméleti előfeltevésekkel szemben fogalmaztak meg ellenvetéseket. Ismeretes, hogy Descartes elsősorban a privilegizált hozzáférésű belső állapotok vizsgálatából próbálta levezetni a világra és a más személyekre vonatkozó tudást. Ezzel szemben a fenomenológiai iskola a husserli kezdetektől hangsúlyozta, hogy a tapasztalat filozófiai értelmezése szorosan összefügg a test által meghatározott lehetőségek és a test világbeli szerepének felfogásával. A fenomenológusok az emberi mentális élet lényegi jellemzőjének tekintették, hogy a szubjektumok testtel rendelkeznek, s ezzel együtt társadalmi és történeti életvilágokba vannak ágyazva. Ennek a karteziánustól oly eltérő alapállásnak volt köszönhető az a felismerés, hogy a szubjektum belső világának alapvető jellemzője, hogy az nem tiszta szubjektivitás, a szubjektum nem külső szemlélő, hanem „benne van” a világban. A tudatos én eleve implikálja az interszubjektivitást, a történeti dimenziót és a kulturális kontextust, s ezek hatása világosan kimutatható a szubjektum belső történéseiben.

A megtestesült elme a filozófia történetében

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 749 5

Filozófia

Az elme megtestesültségének (embodied mind) vizsgálata az utóbbi 30 év kognitív tudományának fontos részterülete, mely annak tudatosításából származik, hogy a test(ek)nek meghatározó szerepe van az elme és mindenekelőtt a kognitív működés alakításában. E felismerést gyakran előzmények nélküli revelációként mutatják be, ami a szűk értelemben vett kognitív vonatkozásában nem is alaptalan, hiszen az e diszciplínát hosszú ideig uraló klasszikus kognitivista fölfogás valóban figyelmen kívül hagyta a megismerés testi föltételeit. Csakhogy maga a kognitív tudomány összetett, sok részdiszciplínából álló képződmény, melynek az agyi mechanizmu¬sokat vizsgáló idegtudomány, kognitív, fejlődés- és viselkedéslélektan, robotika, mesterségesintelligencia-kutatás és a nyelvészet mellett részét képezi az elmefilozófia is. Míg az igaz, hogy a megtestesült elme gondolata fordulatot jelent az „első generációs” (Lakoff – Johnson 1999. 75), test nélküli kognitív tudományhoz képest, az sem tagadható, hogy a filozófiában korántsem új gondolat, hogy a lélek/ elme szimbiotikus kapcsolatban van a testtel. Az utóbbi évtizedekben tehát előállt az a zavaró helyzet, hogy a kognitív tudományban érzékelhetően radikális újítás történt, de az ugyanezen tudomány részét képező elmefilozófiában csak egy rég ismert gondolat bukkant fel. Ami a kognitív tudomány esetében valódi újítás volt, az a filozófiában egy, az ókor óta ismert hagyományhoz való visszatérés. Jelen kötet e zavar enyhítésére törekszik. A benne szereplő tanulmányok a lélek/elme és test integrált voltának különböző korok filozófusai által kidolgozott változatait elemzik, megmutatva, hogy ugyanannak az ideának különböző történeti korokban és intellektuális kontextusokban milyen típusai léteztek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laki-a-megtestesult-elme-a-filozofia-torteneteben//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero