Csath Magdolna (szerk.)

Versenyképességi mozaik


Az állam lehetőségei és feladatai a termelékenység, különösképpen a teljes tényezős termelékenység javításával kapcsolatban

Sokféle vélemény létezik, amelyek több vagy kevesebb állami beavatkozást tartanak indokoltnak. A feladatok megszervezésével kapcsolatban azonban általános az a vélemény, hogy fontos az alulról jövő kezdeményezések meghallgatása – ezt megosztott vezetési modellnek nevezik. Ennek lényege, hogy a különböző szervezetek – legyenek azok cégek vagy állami intézmények – vezetői rendszeresen véleményt kérnek a munkavállalóktól a felmerülő problémák lehetséges megoldási módjaival kapcsolatban. Ezen túlmenően arra is ösztönzik őket, hogy álljanak elő új ötletekkel, megoldásokkal arra vonatkozóan, hogyan lehetne megtalálni a problémákat és hatékonyabbá tenni a megoldást. Ha ez a rendszer jól működik, akkor kialakul az állandó tanulás kultúrája, és a rendszer – legyen az egy cég vagy a nemzetgazdaság egésze – folyamatosan javítani tudja működését. Ez hatékonyságjavulással és folyamatos innovációval jár együtt. Ez a rendszer olyan szervezetekben működik a legjobban, amelyekben világosak és motiválók a közös célok és értékek, amelyekben az együttműködés és a tudásmegosztás természetes része a mindennapoknak. A folyamatos tanulás fontosságáról mondta Herbert Gerjuoy amerikai pszichológus,1 hogy a XXI. század analfabétái nem azok, akik nem tudnak írni-olvasni, hanem azok, akik nem tudnak tanulni, felejteni, majd újra tanulni.

Versenyképességi mozaik

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 758 7

A versenyképesség fogalmának korunk változó, nehezen kiszámítható környezetében új tartalmat, kibővített értelmezést kell nyernie. Vizsgálatát ezért további területekre is célszerű kiterjeszteni. A cégeknek és a nemzeteknek egyre inkább versenyképessé kell válnia válságállóképességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban és a változások időbeli észlelésében és kezelésében. Ehhez innovációra, agilitásra, változtatási készségre és képességre van szükség.

E könyv tizenhárom, egymáshoz kapcsolódó, de ugyanakkor önálló életet is élő fejezetének fő üzenete éppen ez: a versenyképesség javításának kulcsa az innováció, a megújulás, a gazdasági szerkezet magas újdonságtartalmat hordozó arányának bővítése. Ebben pedig kulcsszerepet kell kapnia a humán vagyon bővítésének, és a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítésének. A versenyképesség ugyanakkor egyre inkább értékrend is: az emberek jól-létét, spirituális emelkedését és a környezeti állapot romlásának megakadályozását is jelenti. Ehhez – a mennyiségi célokon kívül – a minőség melletti elkötelezettség is szükséges.

Ez a könyv – bár sok fontos témát felvet – nem vállalhatta a nagyon szerteágazó versenyképességi témakör teljes feldolgozását. Mozaikokban ragadja meg a szerzők által legfontosabbaknak ítélt problémákat, amelyekkel kapcsolatban a gyakorlat számára is ajánlható javaslatokat is megfogalmaz. Ezzel szeretne hozzájárulni a versenyképességről zajló elméleti és gyakorlati vitákhoz, és a döntéshozók figyelmét is ráirányítani a szemléletváltás fontosságára. A könyvet vállalati szakembereknek, szaktanácsadóknak és egyetemi hallgatóknak is ajánljuk, remélve, hogy hasznosítják és tovább is fejlesztik a felvetett gondolatokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csath-versenykepessegi-mozaik//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave