Csath Magdolna (szerk.)

Versenyképességi mozaik


Az innováció: néhány definíció, értelmezés

Az innovációról, a vállalkozószellemről és ezek hatásáról a gazdasági sikerre Peter Drucker1 írt máig érvényes és frissnek ható könyveket, cikkeket. De mi is az innováció, és hogyan függ össze a versenyképességgel? Drucker szerint az innováció a vállalkozószelleműek eszköze, amellyel keresik az új lehetőségeket, és amelynek segítségével alkalmazkodnak az állandóan változó környezethez. Így fogalmaz: a sikeres vállalkozó nem vár a Múzsa csókjára és a tőle kapott „ragyogó ötletre”, hanem dolgozik (Drucker 1985). Berkun szerint az innovációhoz a problémaérzékelési képesség a legfontosabb, amelyet kiegészít a megoldáskereséssel és -találással kapcsolatos tehetség (Berkun 2010). Porter szerint az innováció elsősorban a versenyelőny létrehozása miatt fontos (Porter 1990). Persze az egyszer kialakított versenyelőny nem örök érvényű. Csak folyamatos innovációval lehet fenntartani. Porter később vizsgálta az innováció, a nemzeti szintű jólét és a termelékenység kapcsolatrendszerét. Egyik előadásában azt hangsúlyozta, hogy az innováció támogatja a termelékenység javulását, ami pedig emeli a nemzeti szintű jólétet (Porter 2002). De arra is figyelmeztet, hogy az innováció nem önmagában lévő jelenség. Sikeréhez megfelelő környezetre van szükség. A környezetet pedig a 9.2. ábrán látható négy tényezőcsoporttal írja le. Gondolatmenete már a klaszterszemlélet felé való elmozdulást mutatja – amellyel a 10. fejezet foglalkozik (Porter 1990).

Versenyképességi mozaik

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 758 7

A versenyképesség fogalmának korunk változó, nehezen kiszámítható környezetében új tartalmat, kibővített értelmezést kell nyernie. Vizsgálatát ezért további területekre is célszerű kiterjeszteni. A cégeknek és a nemzeteknek egyre inkább versenyképessé kell válnia válságállóképességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban és a változások időbeli észlelésében és kezelésében. Ehhez innovációra, agilitásra, változtatási készségre és képességre van szükség.

E könyv tizenhárom, egymáshoz kapcsolódó, de ugyanakkor önálló életet is élő fejezetének fő üzenete éppen ez: a versenyképesség javításának kulcsa az innováció, a megújulás, a gazdasági szerkezet magas újdonságtartalmat hordozó arányának bővítése. Ebben pedig kulcsszerepet kell kapnia a humán vagyon bővítésének, és a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítésének. A versenyképesség ugyanakkor egyre inkább értékrend is: az emberek jól-létét, spirituális emelkedését és a környezeti állapot romlásának megakadályozását is jelenti. Ehhez – a mennyiségi célokon kívül – a minőség melletti elkötelezettség is szükséges.

Ez a könyv – bár sok fontos témát felvet – nem vállalhatta a nagyon szerteágazó versenyképességi témakör teljes feldolgozását. Mozaikokban ragadja meg a szerzők által legfontosabbaknak ítélt problémákat, amelyekkel kapcsolatban a gyakorlat számára is ajánlható javaslatokat is megfogalmaz. Ezzel szeretne hozzájárulni a versenyképességről zajló elméleti és gyakorlati vitákhoz, és a döntéshozók figyelmét is ráirányítani a szemléletváltás fontosságára. A könyvet vállalati szakembereknek, szaktanácsadóknak és egyetemi hallgatóknak is ajánljuk, remélve, hogy hasznosítják és tovább is fejlesztik a felvetett gondolatokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csath-versenykepessegi-mozaik//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave