Szabari Krisztina

Tolmácsolás

Bevezetés a tolmácsolás elméletébe és gyakorlatába


Az energiamodell („effort model”)

Bár Gile a tolmácsolás empirikus, elsősorban természettudományos kutatását szorgalmazza, és dogmaként emlegeti a Seleskovitch-féle elméletet, amely felett véleménye szerint már régen eljárt az idő, ő maga sem kerülhette meg az elméletalkotást, mégha igyekezett is azt „tudományosan” alátámasztani. Elméletének nagy része ugyanúgy „spekulációra” alapul, mint az általa oly hevesen kritizált „egyéni elméletek”. Modellje azonban a tolmácsolásoktatásban jól használható, gyakorló tolmácsok is visszaigazolják, hogy segít számukra a tolmácsolás egyes munkafolyamatainak tudatosításában és így optimalizálásában is.

Tolmácsolás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 615 3

Szabari Krisztina könyve kettős perspektívából, a gyakorló szakember és az oktató szempontjából mutatja be a tolmácsolást mint szakmát. Tudományos igényű mű, de széles közönséghez szól: a tolmácsolást oktatók és hallgatók éppúgy haszonnal forgathatják, mint a gyakorló tolmácsok. A történeti szempontokra, a tolmácsolástudomány és a fordítástudomány kapcsolatára, a tolmácsoláshoz szükséges készségekre egyaránt kitér, de a tolmácsolás európai uniós gyakorlatával kapcsolatban is értékes szempontokat vet fel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabari-tolmacsolas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave