Kollár László

Bevezetés a tartószerkezetek tervezésébe


A szerkezetek ellenőrzésének tipikus felépítése (Statikai számítás)

A tartószerkezetek statikai ellenőrzésére az ún. statikai számítás szolgál, amelyben az előző két pontban felsorolt teherbírási és használhatósági követelmények kielégítését kell kimutatni a hatályos szabványok szerint. Bár a konkrét szerkezeti kialakításhoz is számítással jutunk el, és ezt sokszor dokumentáljuk is, szigorúan véve egy statikai számításnak csak azt kell tartalmaznia, hogy a végső kialakítás megfelelő-e (15. ábra). A statikai számítás egy lehetséges tartalomjegyzéke az alábbi:

Bevezetés a tartószerkezetek tervezésébe

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 782 2

A könyv építő- és építészmérnök BSc hallgatóknak szól, akik a tárgy keretében ismerkednek meg a tartószerkezetek tervezésével és méretezésével. Előtanulmányként a középiskolai fizika- és matematika-tananyag ismerete szükséges. Hasznosak lehetnek további elemi ismeretek a statika és a szilárdságtan témaköréből, de ezeket a 4. fejezetben összefoglaltuk.

A könyv célja, hogy általános eligazodást adjon az építmények statikai viselkedéséről, a modellezés lépéseiről, az erő útjáról a terhek támadáspontjától az alapozásig, a számítás lehetséges módjairól, a tartószerkezet tönkremeneteli lehetőségeiről és a szerkezetválasztás legfontosabb szempontjairól. Bemutatja a tartószerkezeti méretezés alapjait: a teherfelvételt, az anyagi viselkedés modellezését, az alkalmazható közelítéseket és a teherbírási és használhatósági követelmények kielégítésének módszereit. A fenti témakör-felsorolás olyan általános, hogy akár egy sok féléves tantárgy tematikája is lehetne, mégis tárgyalható egyetlen félévben. Ennek természetesen ára van: csak egyszerű tartószerkezetekkel foglalkozunk, és csak röviden érintjük a statikailag határozatlan tartó¬szerke¬zeteket. A cél a tartószerkezet-tervezésben fontos fogalmak és jelenségek megértése, ezért gyakran az általános (matematikailag és mechanikailag precíz) tárgyalásmód helyett azt az utat választjuk, hogy egyszerű példákon mutatjuk be tartószerkezetek viselkedését. A tananyag elsajátítását számos valós szerkezet elemzése, negyvenhét kidolgozott számpélda és nyolcvanhét gyakorló feladat segíti.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kollar-bevezetes-a-tartoszerkezetek-tervezesebe//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave