Somogyvári Lajos, Tóth József (szerk.)

Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 2.


Tanórán kívüli tanulás: rendszerszintű kezdeményezések a délutáni idősávban

A házi feladat egyik negatív következményeként szokták említeni az alacsonyan, illetve a kiemelkedően teljesítő tanulók közötti különbségek növekedését, különös tekintettel arra, ha ez összekapcsolódik a család szocioökonómiai hátterével (Cooper et al., 2006a). A magasabb tanulmányi eredményeket felmutató tanulók mögött sokszor áll kedvező társadalmi és gazdasági helyzetű család, tanulást támogató otthoni környezet, és hatékonyabb, szakszerűbb segítségnyújtás az iskolai tanulásban, vagy bármely kognitív képesség kibontakoztatásában. A tanuló családi hátterén túl azonban erős meghatározottsággal bír a gyermek életkora, a neme, egyéni képességei és motivációi, mivel ezek jelentősen befolyásolhatják az egyéni igényeket. Ennek függvényében a délutáni időszak eltöltésének módja is nagyon széles skálán mozog; kezdve a „kulcsos” gyerekek – szülők és az iskola által – ellenőrizetlen és szervezetlen délutánjairól, egészen a túlfoglalkoztatott gyerekekig, akiknek szinte minden perce be van osztva különórákkal és otthoni tanulással (Cosden et al., 2004).

Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 788 4

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának az EFOP 3.4.3 projekt keretében összeállított „Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 2.” című tanulmánykötete az első kötet folytatásaként bemutatja a Kar intézeteiben folyó sokszínű kutatómunkát, amelyet a különböző tudományágak, mint a nyelvtudomány, az irodalom- és kultúratudomány, valamint a társadalom- és neveléstudomány egymásmellettisége és egymáshoz kapcsolódása jellemez. A kutatómunka eredményeként jelen kötetben a különböző képzéseket fejlesztő és támogató neveléstudományi, tanulásmódszertani és tananyagfejlesztési eredményeket tárgyalják a szerzők. Az irodalom- és nyelvtudomány, valamint a társadalomtudomány kérdésfeltevései mellett hangsúlyosan vannak jelen a pedagógia és a pszichológia kurrens kérdései, a távoktatás és a digitális pedagógia kihívásaitól egészen az újfajta segítő-támogató attitűdök elterjedéséig. A disszeminációs tevékenységben ezt a tanulmánykötetet terveik szerint még egy további tanulmánygyűjtemény fogja követni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/human-tudomanyok-pedagoguskepzes-es-tananyagfejlesztes 2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave