Ezen a ponton érdemes röviden és explicit módon kitérni arra, hogy hová is jutottunk a klasszikus és modern figyelmi modellek tárgyalása során. Az, hogy miként tekintünk a figyelemre és a figyelmi folyamatokra, hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt évtizedek során. Ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy szűrőben vagy kapacitásban gondolkozunk, hogy ezeket hol helyezzük el a feldolgozás folyamatában, illetve, hogy a vonás- vagy a téri figyelmet tekintjük-e a feldolgozás elsődleges szervezőjének. Sőt ezektől valamelyest független az a rendszerszintű változás, ami a figyelem helyét érinti a világ megismerésének folyamatában. A klasszikus modellekben a figyelem egyértelműen statikus szerepet játszott; portásként (gatekeeper) rajta keresztül lehetett eljutni a tudatosságig és a viselkedéses akciókig (Ristic–Enns, 2015). A szenzoros jeleket a percepció során felvettük valamilyen csatornán, majd ezek a jelek és csatornák versenyeztek a figyelemért különböző top-down és bottom-up folyamatok során. Ezt követően az információ így megszűrt része elnyerte magának a fókuszált figyelmet, bekerült a tudatba (tudatosult), és szert tett a további kontrollra és viselkedéses akciók indításának képességére. Az újabb elképzelés szerint, amelyet Wolfe modellje is jól sejtet, elértünk egy olyan szemlélethez, amely a figyelmet egy dinamikus rendszer részeként képzeli el. A figyelem az információfeldolgozás korai szakaszaitól kezdve a mozgásszervezés és a kivitelezés végéig magában foglal számos folyamatot és funkciót. Ebben a rendszerben kölcsönhatnak egymással és a figyelem mechanizmusaival személyes (pl. személyiségvonások, tapasztalat, célok) és környezeti (pl. kontextus, torzítások) tényezők, valamint szenzoros ingerek (pl. száliencia, vonások) és a viselkedés (pl. kontroll, tudatosság, akció). Ez azt jelenti, hogy a figyelem hatással van a további (rövid és hosszú távú) percepcióra, a személyre magára, az aktuális viselkedésre és a környezetre; valamint ezek a külső-belső tényezők és interakcióik szintén hatással vannak a figyelemre. Ennek leírása és megértése azért fontos, mert a dinamikus rendszer kiragadja a figyelmet az unalmasnak és haszontalannak tűnő kognitív laborkísérletek világából, és belehelyezi a hétköznapokba. Kapcsolatot teremt a legalapvetőbb kognitív funkciók (percepció és figyelem) és más területek között, mint például személyiségpszichológia, szociálpszichológia, fejlődéslélektan és evolúciós pszichológia. A figyelem dinamikus rendszerben való kezelése utat nyitott számos alkalmazott irányzatnak, amelyek a figyelem manipulációjával igyekeznek változtatni a viselkedésen vagy a gondolatokon, és az alapvető figyelmi paradigmákat használják kvázi terápiás céllal.