Notbohm Ellen, Zysk Veronica

Ezeregy nagyszerű ötlet autizmussal élő vagy Asperger-szindrómás gyerekek neveléséhez és tanításához


Magánügy

Valljuk be őszintén, bizonyos testi hangokat minden gyerek rendkívül mulatságosnak talál. Pukizik, púzik, pukkant, durrogtat, szellent, galambot ereget mind ugyanannak a testi működésnek az eufemisztikus megnevezései. Az ilyesfajta eufemizmusok végtelen sora nagyon meg tudja zavarni gyermekünket, így tehát szókimondóknak kell lennünk, amikor arra tanítjuk, hogy mely testi hangok engedhetők meg más emberek társaságában, és melyek csakis egyedül. A legkönnyebb módszer, ha különbséget teszünk az olyan hangok között, amelyek légzőrendszerünkből (tüdő és légzés), illetve emésztőrendszerünkből (gyomor és ürítés) származnak. A légzéssel kapcsolatos működések (tüsszentés, köhögés, orrfújás, csuklás) társaságban is előfordulhatnak udvarias és az etikettnek megfelelő módon – a lehető legcsendesebben, az orr és a száj előtt tartott zsebkendővel. Az emésztő funkciók, például a böfögés vagy szellentés kizárólag társaságon kívül történhetnek. Ha ezt a különbségtételt próbáljuk megtanítani a gyereknek, ne feledjük, hogy minél erősebb reakciót adunk a viselkedésére, annál valószínűbb, hogy folytatni fogja. Legyünk következetesek: amikor a gyerek böffent vagy szellent, egyetlen rövid, tényszerű emlékeztetővel reagáljunk, mint például „meg van bocsátva”, vagy „emberi dolog”. Idővel ez a viselkedés alább fog hagyni. Ha ráadásul szaga is van, az osztálytársak reakciója mindent hamar meg fog oldani.

Ezeregy nagyszerű ötlet autizmussal élő vagy Asperger-szindrómás gyerekek neveléséhez és tanításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 794 5

Soha ne feledjük, hogy amilyen most a szülő attitûdje a gyerek felé, olyan lesz később a gyermek attitűdje önmaga felé.

Mindannak a fókuszában, amit a gyermek számára biztosítunk, az egészséges szociális-emocionális énkép kialakítása áll. Ennek híján semmilyen terápia vagy nevelés sem fog segíteni.

Lássuk meg benne azt a rátermett, érdekes, produktív és értékes felnőttet, aki – minden okunk megvan arra, hogy elhiggyük – lesz belőle. És őrizzük meg magunkban ezt a képet, mert a mi szemünkön keresztül ő is ezt fogja látni. Aki lát, az hisz, és aki hisz, az meg is valósít.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ezeregy-nagyszeru-otlet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave