É. Kiss Katalin (szerk.)

Magyar generatív történeti mondattan


Bevezetés

Történetének egy körülbelül ezeréves szakaszában, feltehetőleg a kései ősmagyar kortól kezdődően a magyar nyelv öt igeidőt használt, melyekkel az eseményeknek nemcsak a külső idejét, hanem a belső időszerkezetét, másként aspektusát is jelölte. Az idő és aspektus kódolásához temporális segédigét is alkalmazott. A 2.2. alfejezet az ómagyar igealakok szerkezetét, a 2.3. alfejezet pedig a különféle igealakok funkcióját elemzi. A 2.4. alfejezet az összetett igealakok kialakulásával foglalkozik. A 2.5. alfejezet az ómagyar összetett igealakok utóéletét: a középmagyar korban való funkcióvesztését, majd eltűnését vizsgálja. A 2.6. alfejezet összefoglalás.

Magyar generatív történeti mondattan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 768 5

A Magyar generatív történeti mondattan nyelvünk mondatszerkezetének és szintagmaszerkezetének változásait elemzi, a változások mozgatórugóit is bemutatva. A magyar nyelv történetének a könyvben behatóan vizsgált korszaka az összefüggő nyelvemlékek megjelenésétől, a 12. század végétől a 16. század végéig tartó időszak, de a vizsgálatok gyakran az ezt megelőző és az ezt követő időszakokra is átnyúlnak. Az elemzések tárgya az ugor alapnyelvből örökölt SOV mondatszerkezet SVO szerkezetté alakulása, a tagadó és kérdő mondatok megváltozása, az összetett igeidők kialakulása, majd eltűnése, a módhasználat átalakulása, a főnévi és a névutós kifejezések belső szerkezetének változásai, továbbá az igenévi alárendelés lehetőségeinek, eszközeinek szűkülése és a véges alárendelés térnyerése, típusainak és eszközeinek gazdagodása. A vizsgálatok elméleti hátterét a generatív nyelvelmélet diakróniafelfogása adja; az elemzések a nyelvi változások univerzális sajátságainak felmutatására is törekszenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-magyar-generativ-torteneti-mondattan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave