Mindenesetre a csatáról szerzett egyéni tapasztalatok szemügyre vétele előtt bevezetésképpen számba kell vennünk néhány olyan közös tényezőt, melyek közreműködtek az ütközet emberi kontextusának alakításában. Az első ilyen a kimerültség. Meglehetősen helytálló általánosításnak tűnik, ha kijelentjük, hogy a legtöbb hadsereg katonái – legalábbis a gépesített szállítás megjelenése előtt – fáradtan kezdték a csatát, ha másért nem, hát azért, mert fegyvereiket és málhájukat maguknak kellett a harctérre cipelniük. Az angol sereg Agincourt-nál bizonyosan nagyon fáradt volt, ráadásul a katonák fáztak, korgott a gyomruk, és az eső is eláztatta őket. Waterloo reggelén hasonló állapotban volt mindkét hadsereg. A britek és a franciák egyaránt meneteléssel töltötték az egész előző napot, fejenként 50–60 fontnyi (22,7–27,2 kg) málhát cipeltek. Az azt megelőző napon harcoltak is, és még Waterloonál is azt ették reggelire, amit még annál is egy nappal korábban osztottak ki nekik – már ha maradt még belőle valami. A június 17-éről 18-ára virradó éjszakán a szakadó esőben a mezőn kellett aludniuk. Másnap reggel ugyancsak borús időjárásra ébredtek, reggelit viszont nem kaptak. Csaknem mérnöki pontossággal meg tudjuk állapítani, mennyire elgyötört állapotba kerültek az egyes brit ezredek. A 30. ezred 2. zászlóalja június 16-án hajnali kettőkor indult el Soignes-ból, és lemasírozta a 22 mérföldet (35,4 km) Quatre Bras-ig, ahová délután ötkor érkezett meg. Másnap, miután negyven embere maradt holtan vagy sebesülten a Quatre Bras-i csatatéren, a zászlóalj visszavonult a waterlooi állásokba. Nem is jártak kiemelkedően rosszul, hiszen hét ezred több emberét vesztette el Quatre Bras-nál, mint Waterloonál, és nyolc olyan ezred volt – köztük ez a hét is –, amelyik azon a napon egyenként átlagosan száz-háromszáz főt vesztett. Nem kaptak sem vacsorát, sem reggelit, azaz „a tizenötödikei déli étkezés és 19-e reggel között az emberek valamivel több mint két napra való kenyeret (4 font, azaz 1,8 kg) és két napra való húst (1 font, azaz 0,4536 kg) kaptak, az utóbbit azonban nem volt idejük megfőzni. A Braine le Comte-i pihenő során megpróbálkoztak a főzéssel, mielőtt azonban elkészültek volna vele, folytatniuk kellett a menetet, a levest és a húst pedig kénytelenek voltak kiönteni az út szélére.”1 Ennek az ezrednek a katonáinál talán kevésbé éhesen, de jóval fájósabb lábbal érkeztek Waterloohoz a 40. ezred 1. zászlóaljának tagjai. Fél órával riadóztatásuk után, június 16-án kora hajnalban indultak el Gentből. Aznap 30, másnap 21 mérföldet (48,3, illetve 33,8 km) meneteltek, és június 18-án délelőtt tizenegyre érték el Waterloot. Valamivel több mint két nap és két éjszaka leforgása alatt, két néhány órás pihenővel 51 mérföldet (82 km) tettek meg. Dandárjuk másik két zászlóalja hasonló utat tett meg, mivel pedig az egyik éppen az inniskillingi gyalogság volt, felvetődik a kérdés, vajon a katonáknak nem a rendkívüli fizikai fáradtságuk, mint afféle kvázi érzéstelenítés segített-e elviselni a „csatájuk” szörnyűségeit.