Verdun már a Római Birodalom korában is erődített település volt. Védműveit számtalanszor felújították – a tizenhetedik században Vauban, később III. Napóleon –, legutóbb 1885-ben, amikor a külső védőövét alkotó önálló erődök gyűrűjét megkettőzték egy újabb, a kisváros központjától öt mérföldre (8 km) épített erődgyűrűvel. Ezeket az új erődöket később betonnal és páncéllal is megerősítették, de amikor Liège és Namur várát 1914 augusztusában gyorsan rommá lőtte a német nehéztüzérség, a franciák elvesztették bizalmukat mindenféle erődítésben, leszerelték és kiküldték a frontra Verdun vártüzérségének lövegeit. Az 1914-es csaták ott örvénylettek Verdun körül, de ezek után feledésbe merült az értéke hadműveletek sarokpontjaként. Verdun „csendes frontszakasz” lett, és helyőrségét odáig faragták le fokozatosan, míg 1916 februárjában mindössze a XXX. hadtest három hadosztályából állt: a 72.-ből, egy helyi kiegészítésű tartalék hadosztályból, a szintén tartalék 51. hadosztályból, valamint a 14.-ből, egy Besançon békehelyőrségű tényleges hadosztályból. A 37., algériai kiegészítésű hadosztályt tartalékban tartották. A helyőrséget alkotó hadosztályok egységei közül a leginkább figyelemre méltó a Chasseurs à pied (vadászok, azaz könnyűgyalogság) 56. és 59. zászlóalja volt. Hírnevüket azzal szerezték, hogy 1914-ben ők tisztították meg a Verduntől északra fekvő Bois de Caures-t (a caures-i erdőt) a németektől, és azóta is ők tartották azt a frontszakaszt, továbbá azzal, hogy Émile Driant alezredes parancsnokolt fölöttük, a helyi parlamenti képviselő, egy alkatánál fogva engedetlenségre hajlamos katona, számos, a jövő hadviseléséről írott szenzációhajhász könyv szerzője. Művei közül a legismertebb, A holnap háborúja Franciaország nagyszerű győzelmét jósolta Németország fölött, és elnyerte a Francia Akadémia kitüntető koszorúját. A Bois de Caures-ban Driant Verdun védelmi rendszerének a Meuse keleti partján leginkább előretolt részén parancsnokolt.[453]