Európa 1914 nyarán a nemzetközi csereforgalomtól és együttműködéstől olyan nagymértékben függő, békés produktivitást élvezett, hogy az általános háború lehetetlenségébe vetett hit a legelfogadottabb életbölcsességek egyikének tűnt. 1910-ben bestseller lett az uralkodó gazdasági egymásrautaltság egyik elemzése, a The Great Illusion. Szerzője, Norman Angell azt mutatta be, szinte minden tájékozott szakértő megelégedésére, hogy a nemzetközi hitelezés zavara, amelyet a háború elkerülhetetlenül okozna, vagy elrettent annak kirobbantásától, vagy nagyon gyorsan elhozza a végét. Olyan üzenet volt ez, amelyet a kor ipari és kereskedelmi társadalma heves rokonszenvvel fogadott. Két évtizednyi gazdasági pangás után, amelyet egy osztrák bank csődje indított el 1873-ban, de amelyet a nyersanyagokért és a készárukért is elkérhető árak esése tartott fenn, a tizenkilencedik század utolsó éveiben ismét növekedésnek indult az ipari termelés. Az ipari termékek új kategóriái – elektromossággal működtetett eszközök, vegyipari eljárásokkal előállított festékek, belső égésű motorral hajtott járművek – jelentek meg, hogy megkísértsék a vásárlókat. Olcsón kinyerhető nyersanyagok új forrásait fedezték fel, és ugyanakkor új nemesfémkészleteket is, mindenekelőtt Dél-Afrikában, hogy megtermékenyítsék a hitelezés rendszerét. A növekvő létszámú lakosság – 1880 és 1910 között 35 százaléknyi volt a növekedés az Osztrák–Magyar Monarchiában, 43 százaléknyi Németországban, 26 százalék Nagy-Britanniában, 50 százaléknál is több Oroszországban – ugrásszerűen megnövelte a belső piacok nagyságát. A kivándorlás – 1880 és 1910 között huszonhatmillió ember hagyta el Európát, hogy kivándoroljon Észak- és Dél-Amerikába, valamint Ausztrálázsiába – ezeken a helyeken is növelte az áruk iránti keresletet, míg a tengerentúli birodalmak hatalmas, formális és informális eszközökkel végrehajtott afrikai és ázsiai expanziója ezen területek lakóinak millióit is behozta a nemzetközi piacra, mind nyersanyagszállítóként, mind késztermékek fogyasztójaként. A második közlekedési forradalom – a gőzhajók tonnatartalma 1893-ban haladta meg először a vitorlásokét – jelentősen felgyorsította és ki is terjesztette a tengerentúli kereskedelmi forgalmat, míg a vasúthálózat bővülése (ami 1870-re Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban gyakorlatilag teljessé vált) Kelet-Európában és Oroszországban – ahol 1890 és 1913 között 31 000-ről 71 000 kilométerre nőtt a hossza – bekapcsolta ezt az óriási, gabonában, ásványkincsekben, kőolajban és fában gazdag térséget a nemzetközi gazdaság integrált rendszerébe. Aligha meglepő, hogy az új évszázad kezdetére a bankárok visszanyerték önbizalmukat. A huszadik század első évtizedében szabadon áramlott az aranyalapú tőke, legnagyobbrészt Európából Észak- és Dél-Amerikába, valamint Ázsiába, évi 350 millió fontos nagyságrendben, és a tengerentúli befektetésekből származó profit már jelentős részét adta a nagybankok jövedelmének Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Belgiumban. Belgium, Európa legkisebb államainak egyike 1914-ben a világ hatodik legnagyobb nemzetgazdaságával rendelkezett, részben a korai iparosítás következményeként, de bankjai, kereskedelmi cégei és ipari vállalkozói élénk tevékenységének is köszönhetően.