Keegan John

Az első világháború


A háború krízise nyugaton

Miközben a Kelet végtelen térségeiben „az ostobák hadai” vaktában „öszerontottak”,1 a nyugati front keskeny földsávját őrző elsáncolt hadseregek nekifeszültek, hogy megütközzenek. A cár hadseregeinek összeomlása újra megteremtette azt a stratégiai helyzetet, amelyre Schlieffen a Franciaország feletti villámgyőzelmet előirányzó tervét alapozta. Megvolt a stratégiai szünet, amelyben Oroszország felől nem fenyeget veszély, és ez lehetővé teszi Németországnak, hogy túlerőt képezzen, és támadjon a Párizs felé vezető hadműveleti irányban. A túlerő igen jelentős volt. Miután a bolsevikok által Breszt-Litovszkban átengedett óriási területek megszállására keleten hagyott negyven másodrangú gyalog- és három lovashadosztályt, Ludendorff 192 hadosztályt tudott felvonultatni nyugaton az antanthatalmak 178 hadosztályával szemben.[665] Köztük volt a hadsereg eredeti elitjének zöme, a gárda, a vadászok (Jäger), a poroszok, a svábok és a bajorok java. A XIV. hadtest például a 4. gárdahadosztályból, a kis német fejedelemségek testőrezredeiből alakított 25. hadosztályból, a poroszországi kiegészítésű 1. hadosztályból és egy háború alatt felállított seregtestből, a Brandenburg és Poroszország központi részének ezredeiből szervezett 228. tartalék hadosztályból állt.[666] A háború negyedik esztendejére valamennyinek a személyi állománya nagy arányban tartalmazott a háború alatt pótlásként, majd a pótlás pótlásaként kapott katonákat, hiszen egyes gyalogezredek már az állománytábla szerinti létszámuk száz százalékát meghaladó emberveszteséget szenvedtek, és csak egy-egy „öreg” tiszthelyettes képviselte soraikban az 1914-ben a háborúba elmasírozó keretet. Hadosztályként azonban megtartották bajtársi szellemüket, amit megerősített a keleten kivívott győzelmek hosszú sora. A német seregek csak nyugaton nem győzték még le a velük szemben álló ellenséget, és 1918 tavaszán a Kaiser katonáinak parancsnokaik megígérték, hogy a küszöbönálló offenzívák teljessé fogják tenni diadalaik sorát.

Az első világháború

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 809 6

Az egyik legismertebb hadtörténész, John Keegan az egyik legfontosabb könyvet írta meg az első világháborúról. Ez a háború nem egy távoli, csak a történelemkönyvek lapjain élő eseménysor, hanem hatásaiban nagyon is jelenvaló, drámai történés - ma is abban a korszakban élünk, amelynek fő körvonalait ez a háború alakította ki. Az első világháborúval elindult eseménysor vezetett el a mai hatalmi-politikai-társadalmi viszonyok kialakulásáig.

Keegan egyúttal nagy mesélő is, sodróan megírt könyve lapjain újra átélhetjük a régi világot romba döntő, kataklizmikus események drámáját.

A szerző amellett, hogy sok izgalmas hadtörténeti részletet is vizsgál, a legalapvetőbb kérdéseket feszegeti: miért döntött úgy egy jómódú, gazdagsági, kulturális és hatalmi sikereinek csúcsán lévő kontinens, hogy kockára tesz mindent, amit addig elért, és belebonyolódik ebbe a szörnyű, önpusztító és gyilkos hazárdjátékba? Amikor a konfliktus gyors és döntő végkifejlethez juttatásának reménye néhány hónapon belül mindenütt elveszett, miért határoztak mégis úgy a hadviselő hatalmak, hogy makacsul kitartanak amellett, hogy folytatják a katonai erőfeszítéseiket, és totális háborúra mozgósítanak, amivel fiatal férfilakosságukat teljes egészében kiteszik a fennmaradásukat veszélyeztető értelmetlen mészárlásnak?

John Keegan Az első világháborúja, amellett, hogy nagyszerű olvasmányélményt kínál, méltán foglal helyet a legnagyobb hadtörténeti és történeti munkák között.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-az-elso-vilaghaboru//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave