Demetrovics Zsolt

A droghasználat funkciói


A biológiai szempontú kutatások főbb eredményei

A biológiai szempontú kutatások két fő, napjainkban konvergáló irányával foglalkozom az alábbiakban. Az egyik kutatási irányt azok a neurobiológiai vizsgálatok jelentik, amelyek a drogok központi idegrendszeri hatásmechanizmusát igyekeznek megismerni, míg a másik irány a droghasználat genetikai hátterének feltárására törekszik. Mindkét területen az 1980-as évek végén, illetve az 1990-es évek során váltak elérhetővé azok a módszertani eszközök és finomodtak azok a kutatási paradigmák, amelyek aztán hihetetlen mennyiségű kutatást indukáltak az elmúlt mintegy másfél évtizedben. A 90-es évek, az „Agy évtizedének” lendülete ma is tart, s ez a lendület különösen sok eredményt hozott a pszichoaktív szerek használata mögött rejlő központi idegrendszeri folyamatok megértéséhez. Úgy tűnik ráadásul, hogy a 21. század már azoké a kutatásoké, amelyekben konvergálódni látszik az említett két irányzat, azaz amelyek a drogfogyasztás hátterében feltételezett neurobiológiai eltéréseket a fennálló genetikai különbségekhez kötik.

A droghasználat funkciói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 815 7

A droghasználat a kívülálló pozíciójából értelmetlen, megmagyarázhatatlan jelenségnek tűnik. Miért tesz valaki olyasmit, ami nyilvánvalóan káros, ártalmas a saját maga és a környezete számára is? A különböző biológiai, pszichológiai és társadalomtudományi elméleteket és modelleket áttekintve azonban ezek a viselkedések értelmet nyerhetnek, megláthatjuk, hogy melyek azok a hiányzó funkciók, rossz alkalmazkodások, hibás dinamikák, amelyek helyére vagy amelyeket kompenzálandó megjelenik a droghasználat. A kötet ezen dinamikákat tekinti át, bemutatva azon funkciók működését és természetét, amelyek keretében a droghasználói magatartásforma megérthető és értelmezhető.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-a-droghasznalat-funkcioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave