Both Balázs, Czétány László, Goda Róbert, Magyar Tamás

Légtechnikai rendszerek 1.


A szellőzőlevegő térfogatárama

Az oszlató ködtelenítő berendezés méretezésekor a szükséges szellőzőlevegő térfogatáramát a helyiségekből elszállítandó nedvességterhelés ([]max) és a levegő abszolút nedvességtartalma határozza meg. Nagyon fontos, hogy sosem szabad egy táblázatból felvett légcsereszám alapján számítani a szellőzőlevegő térfogatáramát. Ködtelenítéskor (és sok egyéb esetben is) a légcsereszám már egy, a térben kialakult következmény, míg a kezdetileg felvett érték nem veszi figyelembe a helyiség tényleges jellemzőit és terheléseit. A szellőzőlevegő térfogatárama:

Légtechnikai rendszerek 1.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 802 7

A BME Gépészmérnöki Karán mind a BSc, mind az MSc képzésen több tárgy foglalkozik a légtechnikával (pl. Épületek légtechnikája, Szellőzéstechnika, Légtechnikai rendszerek, Hűtés és légtechnika). Ennek az elektronikus formában írt jegyzetnek a célja olyan tananyag összeállítása – a fent említett tantárgyak hallgatói számára –, mely segíti a légtechnika fizikai jelenségeinek megértését, továbbá lehetővé teszi a légtechnikai rendszerek megismerését és azok méretezését, valamint tervezését.

Hivatkozás: https://mersz.hu/legtechnikai-rendszerek-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave