A szülői, a családi vagy a közösségi elkötelezettség és bevonódás témaköre több szempontból előtérben került nemcsak a nemzetközi szakirodalomban (Barbarin et al., 2008; Belfield–Garcia 2013; Love et al., 2005; Korfmacher et al., 2008), hanem a nemzetek feletti szervezetek oktatásfejlesztési dokumentumaiban (Arrabal, 2013; OECD, 2015; Vandenbroeck et al., 2018; OECD, 2020a, 2020b; Motiejunaite-Schulmeister et al., 2019) is. Míg az előbbiek elsősorban a gyermek pszichoszociális fejlődésére, motivációira fókuszálnak, addig az utóbbiak a tanulói eredményesség növelésének és a korai iskolaelhagyók arányának csökkentésének nézőpontjából vizsgálják ezt a kérdéskört. Az intézményes nevelés – akár óvodai, akár iskolai szinten – nem hagyhatja figyelmen kívül a gyermek családi hátterét, az otthoni környezetet, mely jelentősen meghatározza a felnövekvő gyermek pályafutását. Ha elfogadjuk azt a megközelítést, hogy mind a családi, mind az intézményes nevelés-oktatás együttesen, és nem külön-külön alakítják a gyermek kognitív és nem kognitív fejlődését, akkor a két szocializációs közeg közötti kapcsolatrendszer minősége fontosabbá válik. Problémahelyzetek, feszültségek, elakadások többnyire akkor következnek be, ha a kétféle entitás által képviselt érték- és normarendszer nagyon eltérő képet mutat. Ennek feloldására jöhetnek létre olyan kezdeményezések, melyek a család és az óvoda/iskola közötti kapcsolatrendszert igyekeznek szorosabbra fűzni, abban bízva, hogy ezzel a különböző életvilágok nem merev elkülönülésben jelennek meg, hanem átjárják egymást. Ebben a tanulmányban azt vizsgáljuk, hogy a kora gyerekkori nevelés és gondozás során milyen nehézségek adódnak, milyen problémákat fogalmaznak meg a hátrányos helyzetű régiókban dolgozó óvodavezetők a családi és az óvodai nevelés különbözőségeiről, a szülők preferenciáiról, befogadókészségéről és aktivitásáról.