Faragó Klára, Dúll Andrea, Lan Anh Nguyen Luu (szerk.)

A társadalmi változások indítékai és fékjei

A 80 éves Hunyady György tiszteletére


Ferenc anyukája

A franciák királya, a Valois-k dinasztiájában kilencedikként uralkodó I. Ferenc nem csupán a németekkel való évszázados küzdelmek átkát örökölte meg. Idővel harapófogóba szorultságával is meg kellett küzdenie. Hiszen V. Károly spanyol földről ármánykodott ellene. Sőt 1525-ben az itáliai Pavia mellett úgy elverte a seregét, hogy ő maga a császár fogságába került. Szabadulásáért a következő esztendőben Madridban kényszerült előnytelen békére. Amelyet – amint tehette – természetesen azonnal felmondott. Az ember fia úgy van összerakva, hogy szeret meghatódni. Főként, ha valami szépet, nemeset hallhat elöljáróitól. Azok pedig, ha fenn akarnak maradni, persze hogy sáfárkodnak ezzel az adottsággal. Így találták ki francia földön azt is, hogy uruk a legkeresztényibb király. Tényleg megható. De annyira semmiképpen sem, hogy ha a Sors – igazán nagy illetlenség lenne ebbe az épületes történetbe az Urat belekeverni – a hatalmas török szultán révén dobott mentőkötelet harapófogós helyzetéből valamit megkönnyebbedni, akkor I. Ferenc természetesen e szerint cselekedett. Ez 1535-ben történt. Évtizedes előzmény után. Ugyanis amíg Ferenc itáliai fogságában búslakodott, keménykötésű, helyette kormányzó édes jó anyukája (Mohács miatt a magyarnak megengedett ez a fordulat) a szultánt kérlelte: vonuljon rögvest Magyarország ellen. Nehogy érvénybe lépjen az Ulászlóval kötött házassági szerződés. Ott lógott a fejük felett a vész: Ferdinánd osztrák főherceg fejére kerül Szent István koronája. Következőleg a Habsburgok velük szembeni fölénye még fullasztóbb lesz. A fényes orcájú természetesen nem e kérlelésre, hanem birodalma hódító természete mentén vonult a mohácsi csatatérre. De a történelem szövetébe ez is beletartozik. Mint ahogy a következő épületes történet is. 1686-ban a magyarságot az egyesült keresztény Európa ereje segítette Buda visszavívásában. És ott szemüket dörzsölték az ostromlók, köztük gyér eleink, amikor a vár egyik, sikerrel berobbantott bástyájának résein befelé igyekezvén nem csupán a törökkel, hanem az őket segítő francia katonákkal is méregetniük kellett egymást.

A társadalmi változások indítékai és fékjei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 835 5

2021-ben jelent meg Hunyady György Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című nagyszabású monográfiája, amelyben egy több éven át tartó, reprezentatív mintákon végzett kutatássorozat eredményeit foglalja össze a történeti gondolkodó értelmezési szabadságával, esszéisztikus, fanyar és játékosan szellemes stílusával, valamint az empirikus munkát végző szociálpszichológus szorgos precizitásával. A monográfiában Hunyady a 2010 és 2013 közötti ambivalens rendszerattitűdöket vizsgálja, elemzi és értelmezi. Az elemzés fogalmi kiindulópontjául John Jost rendszerigazolás elmélete szolgált, de azt innovatív módon kiegészítette a rendszerkritika elméletével. Bár feltételezhető, sőt tudható, hogy a rendszerkritika a demokratikus társadalmakban is hallatja hangját, különösen érdekes kérdés, hogy Magyarországon hogyan működnek a Janus-arcú rendszerattitűdök, az igazolás és a bírálat. Nem triviális, hanem megfejtendő kérdés az, hogy ez a két ellentmondó tendencia hogyan fér meg egymással a társadalomban. A történelem, a szociológia és a szociálpszichológia diszciplínájának elkötelezett kortársak és a fiatalabb nemzedék tiszteletét a jelen kötet és a Magyar Tudományos Akadémián 2022. szeptember 12-én rendezett ülésszak oly módon rója le, hogy a Hunyady újító szellemének tanúbizonyságát adó, a Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című munkára reflektálva az itt közölt írások és prezentált előadások, hozzászólások tovább szövik a gondolati hálót, új keretbe helyezik eddigi kutatásaikat, vagy kapnak új ötleteket, kiindulópontokat további munkáikhoz.

Ebben a könyvben együvé került a szociálpszichológusok, a szociológusok és a történészek szakmai képviselői által írt gazdag, színes, a szakmai megvitatás céljára alkalmas tanulmánygyűjtemény, amely Hunyady György inspirációját magán viseli. A gondolatok nemzetközi befogadását segíti, hogy a jelen elektronikus kötetben Hunyady György nagyívű tanulmánya, a szerkesztők bevezetője, a laudáció és a tisztelgő szerzők munkáinak összefoglalása, a prezentációban kiemelt legfontosabb megállapításaik, a vita és a felkért hozzászólások összegzése, valamint a konferencia tanulságainak, jövőbeli kutatások számára nyújtott inspirációjának bemutatása angol nyelven jelenik meg.

Reményeink szerint ez a kötet további utakat nyit meg, gazdag kapcsolódási lehetőségeket kínál új kutatási területek és más diszciplínák felé. Bizonyítja, hogy a fejlett demokráciákon kívüli társadalmakban művelt szociálpszichológiai kutatás érdemben hozzájárulhat a főáramhoz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farago-dull-nguyen-luu-a-tarsadalmi-valtozasok-inditekai-es-fekjei-a-80-eves-hunyady-gyorgy-tiszteletere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave