Varga Csaba

Jogváltozás


A jog fluktuációja múltban és jelenben

Fluktuációk a jogban mindig voltak, vannak és lesznek. Az, amit jognak nevezünk, vetülete társadalmi létünknek. Vannak s lehetnek e vetületnek sajátos vonásai, a társadalom amorfitásából és heterogenitásából, az abban zajló összmozgásból azonban ezek létszerűen egy pillanatra sem emelhetők ki. A kontinentális jogvilágban magunk hajlamosak vagyunk a jogot törvényként történő tételezett szövegszerűségében látni és láttatni, miközben nem más a jog, mint csak projekció, ember formálta tartalom normatívvá tett szövegként kivetítése, mely bizonyos – ezt viszont kritériumként érvényesítő – diskurzusokban referenciaközegül szolgál. Mások – nevezetesen az angol–amerikai jogvilág – valamely vitatott helyzet jogra hivatkozó hatósági eldöntésében, tehát egyedi esetekre alkalmazottságában érzékelik a jogot.1 A jog azonban több, mint ezek egyikének vagy másikának a merő kriterialitása. A társadalom egész mobilizmusa, legkülönfélébb mozgásainak feszítő ereje, szétválásokból, ellentétekbe kerülésekből és azok ilyenné vagy olyanná alakulásából, valósan zajló életéből, tehát dinamizmusából adódó, s kaotikusnak tetsző, de valamilyen irányban mégis mindig megoldódni látszó, miközben új ellentmondásokat már csíralehetőségükként létrehozó összetettsége adja a jogot – ugyanúgy, mint a politikumot és a gazdaságot, avagy a művészet vagy a hitvilág intézményes alakulását és bármi mást.

Jogváltozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Társadalomtudományi Kutatóközpont

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 830 0

A jogváltozás a jog létrejöttével egyidős jelenség. Összetettsége áttekintésére vállalkozik a jelen tanulmánykötet, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete 2022-ben záruló kutatási programja elvi alapjainak – történeti dimenzióinak és elméleti-jogi hátterének – feltárását tűzve célul. Hangsúlyosan tárgyalja a jogváltozás formális és informális csatornáit, egyes további tanulmányaiban pedig a kodifikációnak, a történelmi és jelenkori jogátvételeknek, az alkotmányossági ellenőrzésnek a jogváltozásban játszott szerepét csakúgy, mint a jog átalakulása lehetőségeinek eddig kialakult modelljeit és a tudományos-technikai továbbfejlődés során a jog lényegi jegyeiben várható hangsúlyeltolódások és módosulások elgondolható irányait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-jogvaltozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave