Egy elmélet, mely önnön gyökereinek történeti jellegét nem tudatosítja, nem érvényesítheti a történetiséget egyéb vizsgálódásaiban sem. Még abban a közel fél évszázad során ránk kényszerített értelmezési keretben is, melynek hitvallása az volt, hogy adott társadalmi-gazdasági formációk olyan jogi berendezkedéseket hoznak létre, amelyek funkcionálásuk társadalmi-gazdasági tartalmában végső soron közösek, teljesebb magyarázat lehetőségeként már felvetették,1 hogy egy efféle közös eredmény mindazonáltal eltérő felépítésű és működési elvű jogi berendezkedéseknek is lehet a következménye. A gazdasági szféra végső fokon meghatározó szerepéről pedig akkor is elmondhattuk, hogy éppen azért végső, mert nem mechanikusan, nem közvetlenül, hanem egyes eltérő szférák sajátos belső rendszerébe ágyazódva, viszontmeghatározásokat is elszenvedve érvényesül. A különböző jogi berendezkedések talaján kifejlődött jogelméletek kritikai áttekintése ezért a ráolvasás funkciójánál nem hatol mélyebbre, ha mindenáron egytényezős válaszadásra törekszik: ha mindenütt hasonló megfelelést kíván látni egy adott gazdasági kihívás és ennek különböző hagyományú jogi berendezkedések talaján sarjadt elméletekben történő megválaszolása között.