A nyelvi tervezési döntések hátterében nyelvi ideológiákat találhatunk, és ezek a nyelvjárásokat is érinthetik. „A nyelvtervezési döntéseket mindig valamilyen nyelvi ideológia alapján hozzák – ez az ideológia azt tükrözi, hogy egy beszélőközösség hogyan viszonyul a nyelvi vonatkozásokat illetően egy másik közösséghez, és többnyire ítéleteket is tartalmaz arra nézve, hogy mi számít jónak vagy rossznak” (Cobarrubias, 1983 – idézi Sándor K., 2006, p. 970). Az asszimilációs politika szerint a nem domináns (a dominancia itt a nyelv státusza alapján értendő) nyelvek beszélőinek is képesnek kell lenniük teljes értékűen használni a domináns nyelvet. (Sándor Klára egyik példája itt a magyar oktatási rendszerben tanuló nyelvjárást beszélő gyerekekre vonatkozik, akiktől az oktatási rendszer a standard nyelv használatát várja el, „kötelezővé téve annak elsajátítását” (Sándor K., 2006, p. 970, lásd még Szentgyörgyi, 2016, Jánk, 2019, p. 28). A pluralista politika egyenlő jogot biztosít több nyelvi csoportnak is a nyelvük megtartásához és használatához. (Sándor Klára példája szerint Norvégiában két azonos jogú írott standard van, sőt ezeknek több változata is, de egyiket sem kötelező használni. Továbbá tudósok, újságírók, közszereplők írnak és beszélnek a saját nyelvjárásukban.) A magyar nyelvjárások szempontjából meg kell említeni a purizmus ideológiáját is. A purista ideológia szerint létezik egy eszményített nyelv, amelyet rendszerint az írott nyelvvel azonosítanak, és ezt a nyelvet határozottan elkülönítik a mindennapi beszédtől. Az idealizált nyelv használatához társadalmi elismerés kapcsolódik, továbbá erkölcsi és esztétikai érték is, és a társadalmi tekintélye folytán ez a nyelv az iskolai oktatás és a társadalmi intézmények nyelve. A purista ideológia Európa más országaiban is jelen van, a nemzetállamok létrejöttével alakult ki. Az ideológia része, hogy az eszményített változattól eltérő nyelvváltozatokat elítélik (Sándor K., 2006, p. 972). További nyelvi ideológiákról lásd Lanstyák István írásait.