Kiss Jenő a nyelvjárás-stratégiára vonatkozóan úgy véli, hogy állapottervezési (korpusztervezési) teendők nincsenek a nyelvjárásokkal kapcsolatban. Véleménye szerint ebben a tevékenységben nem lehet cél, hogy a csak beszélt változatban élő, kodifikálatlan nyelvjárásokkal fejlesztő vagy karbantartó szándékkal foglalkozzunk. „A nyelvjárási beszélő csak a maga spontán, implicit „van-normá”-ját követheti egy a köznyelvre jellemző „kell-norma” hiányában. A nyelvjárási közösség spontán folyamatokban implicit nyelvhasználati rendje szerint bánik nyelvjárásával. Arra, hogy előíró módon bárki kívülről mondja meg vagy – fogalmazzunk szelídebben – javasolja, hogy például mely nyelvjárási jelenségek helyesek vagy sem, gondolni is dőreség volna. A nyelvjárási közösségekkel kapcsolatban e területeken következésképpen sem nyelvésznek, sem semmiféle nyelvstratégának nincs kompetenciája, tehát illetékessége sem” (Kiss, 2019, p. 38). Kiss Jenő azt is megállapítja, hogy mi dolguk lehet a stratégáknak a nyelvjárások vonatkozásában. A nyelvjárások veszélyeztetett helyzetű nyelvváltozatok, ezért feladat a továbbélésük segítése. „Egészen pontosan s aktualizálva: a regionális beszélők támogatása abban, hogy megtartsák nyelvjárásukat. De gondolhatunk bizonyos nyelvjárások revitalizációjának a megkísérlésére is (a moldvai magyar nyelvhasználatra gondolok)” (Kiss, 2019, p. 39). A moldvai magyarokra vonatkozó nyelvi revitalizáció összefügg a nyelvi veszélyeztetettséggel is (hiszen rohamosan csökken a magyarul beszélők száma a moldvai falvakban), de a folyamat megállítására megszervezett, a standardot közvetítő magyar nyelvű oktatással és írásbeliséggel a nyelvi revitalizáció az archaikus nyelvet és az ebben megőrzött kultúrát veszélyezteti (Bodó et al., 2017). Kiss Jenő véleménye szerint a tudományos szempontból hozható felelős döntéssel a nyelvstratégáknak összetett és szerteágazó teendőik vannak arra vonatkozóan, hogy segítsék a nyelvjárások továbbélését. A nyelvjárások védelmét, megőrzésük, támogatásuk szükségességét több ország az alkotmányában is megfogalmazta, például megtaláljuk a német, a lengyel, a finn és az észt alkotmányban is (Kiss, 2019, p. 39). A nyelvjárásokra vonatkozó teendők között szerepel a nyelvjárási beszélők mai helyzetének felmérése is, mivel napjainkban a nyelvjárások használata a familiáris beszédhelyzetekbe szorult vissza (Kiss, 2019, p. 40–41).