A nyelvi tervezésnek ki kell terjednie a regionális nyelvhasználatra és a nyelvjárási beszélőkre is (Kiss, 2000, p. 5), és az egyik feladata a nyelvi előítéletesség és diszkrimináció visszaszorítása. A nyelvjárásban beszélőkkel vagy a regionális köznyelvet használókkal kapcsolatos előítéletekkel a nyelvjárási szakirodalom is foglalkozik (Kiss, 2001, p. 202–207, itt lásd a továbbvezető irodalmat is). A nyelvi alapon történő diszkriminációval összefüggésben (Tove Skutnabb-Kangas nyomán) a lingvicizmust is megemlítik, mely során a hátterében található ideológiák alapján a megbecsülést szerzett (az elfogadottá nyilvánított) nyelvváltozattól eltérő nyelvet vagy nyelvváltozatot beszélők hátrányos helyzetbe kerülnek (Kontra, 2006b, p. 83, Sándor. K., 2006, p. 987). A nyelvi ideológiák azt tükrözik, hogy a beszélőközösség tagjai hogyan viszonyulnak egy másik közösséghez, és az ideológiák alapján milyen nyelvi tevékenységek várhatók tőlük (Sándor, 2006, p. 970). Egyes ideológiák szerint a társadalmi előnyök megszerzésének feltétele az eszményített nyelv használata, azonban az idealizált (írott) nyelv különbözik a mindennapi beszédtől (Sándor, K., 2006, p. 972). A standard nyelvi ideológia következtében a nemstandard változatot beszélők hátrányba kerülnek, mert a nyelvi előíró szabályok a társadalmi diszkrimináció és az egyenlőtlenségek létrejöttét szolgálják, és legitimálják a standardtól eltérő beszédű emberek társadalmi hátrányait (Kontra, 2006b, p. 92). A kiválasztott nyelvváltozat a hivatalos nyelv, a média és az oktatás nyelve, ez az alapja a szaknyelveknek, és ezt használják a szépírók is (Sándor, K., 2006, p. 959–960). A magyar oktatási rendszerben elsőrendű cél a standard nyelvváltozat elsajátítása, és a nyelvjárást beszélő gyerekektől is elvárják, hogy szóbeli és írásbeli produkcióikat is a standardnak megfelelően hozzák létre. A magyarországi legújabb Nemzeti alaptantervben az alapvető célok közé tartozik, hogy a tanulók nyelvi megnyilatkozásai megfeleljenek a magyar nyelvhelyesség és a helyesírás szabályainak (Magyar Közlöny 2020/17, p. 301). Kontra Miklós megállapítása szerint a nemstandard beszédűek nyelvi diszkriminációját nem azzal szüntetjük meg, hogy az embereket arra ösztönözzük, hogy tanuljanak meg helyesen beszélni, tehát változtassák meg a beszédüket. Ehelyett a diszkriminációt kell megszüntetni (Kontra, 2006b). Kontra Miklós a standard nyelvi ideológiához kapcsolódó téveszmére is rámutat, mely szerint a nemstandard beszélők vagy az iskola hibája, ha ott a diák nem sajátítja el a standard változatot. Példája szerint az anyanyelv egy másik változatának elsajátításához annak rendhagyó alakjainak megtanulása is hozzátartozik, és Kontra több példát is mutat a standard változatban található szabálytalan kivételekre, amelyeket a nyelvjárásban beszélőknek az általuk használt szabályos alakokkal szemben kell megtanulniuk (Kontra, 2006b, p. 89–90). Továbbá kutatásokra is utal, melyek igazolják, hogy egyes grammatikai és kiejtési elemek elsajátítása iskolás korban vagy később már nem lehetséges, vagy nagy erőfeszítést igényel (2006b, p. 97, 101). Kontra a diszkrimináció megszüntetéséhez a pedagógiai feltételeket is megemlíti, tehát a felcserélő (szubtraktív) anyanyelvi pedagógia helyett a hozzáadó (additív) szemlélet elterjedését tartja kívánatosnak (Kontra, 2003). A hozzáadó nyelvpedagógia célja, hogy az új nyelvváltozat megtanítása során a tanuló eredeti nyelvváltozata ne sérüljön, továbbá az új nyelvváltozat ne rekessze ki az eredeti nyelvváltozatot, hanem az új adódjon hozzá a régihez (Kontra, 2003, p. 355, Kiss, 2001, p. 147). A magyar iskolai nevelésben elterjedt felcserélő szemléletű tanítás során a standard változatot a nemstandard változat helyébe tanítják, míg a hozzáadó pedagógia az anyanyelvváltozat mellé tanítja a standardot (lásd erről Csernicskó & Márku, 2007, p. 117, Menyhárt et al., 2009, p. 17, Beregszászi, 2012, p. 12). Említsük meg itt, hogy a kisebbségi magyarok kétnyelvűsége kapcsán az állam által kívánatosnak tartott felcserélő kétnyelvűséget is számontartják (erről és a további forrásokról lásd Péntek, 2019, p. 61, 63). Kisebbségi helyzetben a nyelvi diszkrimináció a beszélőket kétnyelvűségük és kettősnyelvűségük szempontjából is hátrányos helyzetbe hozhatja. A hátrányos helyzetet nemcsak nyelvek, hanem nyelvváltozatok nem megfelelőnek ítélt ismerete is előidézheti. A felcserélő módszer helyett a kisebbségi anyanyelvoktatásban is a hozzáadó módszer alkalmazása a célravezető. A tanulók így a funkcionális-szituatív kettősnyelvűség vagy kommunikációs rugalmasság képességét sajátítják el, tehát az általuk már ismert nyelvváltozatok mellé tanulnak meg újabbakat, és ezeket kontextus szerint váltogatják, nem pedig a helyes vagy helytelen megítélés szerint (Bilász, 2016, p. 46). Beregszászi Anikó a felcserélő szemlélet hatásait az anyanyelvoktatásban a kétnyelvű kisebbségi magyarokat illetően az alábbiak szerint összegzi. A szubtraktív szemlélet az egynormájú nyelvi eszményt képviseli, ez a nyelvjárásokat és a nyelvjárási jelenségeket elítéli, jellemző ebben a grammatika-központú oktatás, mely a nyelv valós használati lehetőségeit figyelmen kívül hagyja, a kétnyelvűség nyelvi hatásait elítéli. A nyelvváltozati tolerancia (különös tekintettel a nyelvjárásokra) viszont azért is különösen fontos, mert a nyelvváltozatok eltűnése a hagyományos nyelvi kultúra elvesztését is jelenti (Beregszászi, 2012, p. 13). Azonban a hozzáadó szemlélet kialakításához szükség van a tanárok, a tankönyvek és a tantervek hasonló szemléletére is (Csernicskó & Márku, 2007, p. 117). A nyelvi megbélyegzés továbbörökítésében szerepe lehet a tanárképzésnek is, ha itt a nyelvjárást nem tartják a köznyelvvel egyenrangú változatnak, és a tanárképzésben a felcserélő pedagógia él tovább (Kontra, 2003, p. 357). Beregszászi Anikó véleménye szerint az anyanyelvoktatás úgy szabadulhat meg korszerűtlen szemléletétől és módszereitől (itt a felcserélő vagy szubtraktív szemléletű anyanyelvoktatást, a grammatika-központúságot, a regionális nyelvváltozatok értékeinek mellőzését, a magyarországi standard nyelvváltozat mérceként használatát és az ettől eltérő változatok stigmatizálását említi), hogy a pedagógusképzésben és -továbbképzésben a korszerű szemléletek és módszerek terjednek el, és emellett az oktatás irányítói nem nyelvi alapú diszkriminációt fenntartó tanterveket, tankönyveket, oktatási segédleteket és módszertani útmutatókat nyújtanak a pedagógusoknak (Beregszászi, 2009, p. 21). A tanulók előítélet-mentes nyelvszemléletének kialakításához Kiss Jenő is a kontrasztív megközelítésű anyanyelvoktatást javasolja, amellyel a nyelvjárást tudatosan építi be a pedagógus a köznyelv oktatásába (Kiss, 2006, p. 546, a kontrasztív szemléletről lásd még Csernicskó & Márku, 2007, Parapatics, 2011, Sándor A., 2013, Koós, 2017, Presinszky, 2020).