Pál Helén

Segédletek nyelvjárástani ismeretek tanításához

Tankönyvek és oktatási segédletek a magyar nyelvjárástani ismeretek alap- és középfokú tanításához, valamint az egyetemi dialektológiaoktatáshoz


Új szemléletű szótárak

Az utóbbi években a tájszótárak új típusai is megjelentek. Az alábbiak közül például Kiss Gábor kiadványai abban jelentenek újdonságot, hogy tallózó szótárak, tehát a korábban megjelent tájszótárakból válogatnak. A Bühnagy székely szótárt pedig a szerző, Sántha Attila nem is nevezi tájszótárnak (az ismertetőt lásd e kiadványban), mivel nem egy „pontosan körülhatárolható tájegység, hanem egy népesség szavait” gyűjtötte egybe (Sántha, 2018, p. 9). Továbbá nem a korábban alkalmazott tájszógyűjtést alkalmazta, ugyanis egy internetes portálon (www.transindex.ro), majd egy napilap (Romániai Magyar Szó) segítségével gyűjtötte össze a szótár szavait. Mindkét szerző igyekszik az átlagolvasó érdeklődését felkelteni, tehát nem csupán a szűkebb szakma tagjainak készítették a szótáraikat, így oktatási segédletként is fontos jellemzőjük, hogy a nem nyelvész olvasók, az érdeklődők széles rétegének kíváncsiságát is igyekeznek felkelteni. A tájszótárakat anyanyelvi tanárok és érdeklődő laikusok is használják, ezért a tájszótár készítőjének figyelembe kell vennie azt is, hogy milyen elvárásoknak kíván majd megfelelni (Kiss, 2002, p. 395). Fontos szempont lehet az is, hogy a szótár anyagának tanulmányozásához kedvet kapjanak az olvasók (a diákok).

Segédletek nyelvjárástani ismeretek tanításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 837 9

A kiadvány célja, hogy összefoglalja és rendszerezze a magyar nyelvjárások és a dialektológia tanítására készült tankönyveket, segédkönyveket, illetőleg további segédleteket is bemutasson. Az itt összegyűjtött dialektológiai témájú munkák rendszerezésének szempontja a felsőoktatáshoz, továbbá az alap- és középfokú tanításhoz készült, és a kisebbségben élő magyarok számára összeállított kiadványok áttekintése volt, de ezek a munkák sok esetben nem különíthetők el ilyen kategorikus szempontok szerint. A segédletek kategóriájába, ha széles körűen értelmezzük, sokféle kiadvány beletartozhat, például tájszótárak vagy tájnyelvi atlaszok, de akár szoftverek, internetes források, nyelvjárási adatbázisok is. A kisebbségi magyarok nyelve sok esetben nyelvjárásiasabb mint a magyarországi magyaroké, emellett a kétnyelvűség következtében nyelvükben a nyelvi kontaktusból származó elemek is megjelennek. Ezért is sokrétű a tankönyvek és oktatási segédletek feladata a területi nyelvváltozatokra vonatkozó oktatási folyamatban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-segedletek-nyelvjarastani-ismeretek-tanitasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave