A magyar anyanyelvűek számát 2006-ban körülbelül 14 millióra becsülték, és e beszélőknek nagyjából az ötven százaléka volt regionális nyelvhasználatú (Kiss, 2006, p. 532–533, lásd még Juhász, 2019, p. 26). Nádor Orsolya 2017-ben kevesebb magyarul beszélővel számolt: „A magyart anyanyelveként a Kárpát-medencében körülbelül 12 millió ember beszéli, közülük több mint kétmillióan a Magyarországgal szomszédos országokban kisebbségi anyanyelvként, a különböző történelmi korszakokban elvándoroltak leszármazottai pedig származásnyelvükként használják. Számukat csak becsülni lehet, de a megállapítás szinte lehetetlen, mivel a befogadó országok statisztikái e téren igen hiányosak” (Nádor, 2017, p. 466). A magyar nyelvjárások atlasza (MNyA.) adatainak gyűjtése során szerzett tapasztalatok szerint az 1970-es évek elején a Kárpát-medencei magyarság 60–70 százaléka nyelvjárásban beszélt (Kiss, 2006, p. 532, 2017, p. 202). Ehhez képest mára körülbelül 10 százalékkal emelkedett a köznyelvi beszélők száma (Kiss, 2006, p. 533). Magyarországon az eltelt időszakban a nyelvjárási beszélők nagy része kettősnyelvűvé vált, és a nyelvjárást csak a szűkebb környezetükben használják, ezért a külső szemlélő azt feltételezheti, hogy a nyelvjárások nagyobb arányban szorultak vissza. Becsült adatok szerint napjainkban a mezőségi és a moldvai magyar nyelvjárásokat beszélik a legkevesebben, a legtöbben pedig a közép-dunántúli–kisalföldi, székely és Tisza-Körös vidéki nyelvjárásokat beszélik (Kiss, 2017, p. 206).