A város meghatározása problematikus. A szakirodalom hosszú ideig a jogi helyzetből indult ki, ami Werbőczy Hármaskönyvére megy vissza. Csak az a település város, melynek lakói nem jobbágyok, tehát a királyi szabad városok. (Szabad királyi városnak szűkebb értelemben Pesttel együtt a nyolc tárnoki várost tartották.) A többi városias település legfeljebb mezőváros. Az oklevelek három városias településtípust említenek: a királyi szabad és a földesúri városokat, valamint a mezővárosokat. (Ugyanez a három típus létezett Ausztriában is, ahol a mezővárosokat – mint a mi hazai német nyelvű okleveleinkben – Marktnak nevezték. A mezőváros nem specifikusan magyar településforma.) A helységeket jogi helyzetükön kívül statisztikailag (a városok népesebbek a falvaknál), közgazdaságilag (többségben vannak a városias foglalkozásúak), szociológiailag (mások az emberi kapcsolatok, mint a falvakban) is osztályozzák. A földrajzkutatók által alkalmazott funkcionális szemlélet a városfunkciókat vizsgálja: a város egy bizonyos területen különböző központi funkciókat lát el. Ez a leginkább elfogadható. Bár uradalmi, ítélkezési, egyházi, pénzügyigazgatási centrumoknak is volt központi funkciója, amennyiben ezek nem rendelkeztek mezővárosi kiváltsággal vagy vásártartási joggal, a városiasodás szempontjából figyelmen kívül hagyhatók. A jogi helyzet és a gazdasági központ jelleg a legfontosabb. Külföldön többen kritériumnyalábok segítségével határozták meg számszerűen a települések centralitási sorrendjét96. Saját rendszerem tíz központisági kategóriában 1–6 pont között értékelte azon települések centrális funkcióját, amelyek vagy legalább mezővárosok voltak, vagy valamilyen vásártartási joggal rendelkeztek. A maximum tehát 60 pont. Budának volt a legtöbb, 55. Az adatok még nem teljes feldolgozása után ezernél több központi hellyel számolhatunk nálunk.