Romsics Ignác (szerk.)

Magyarország története


Török utak Bécs felé: az oszmánok Magyarországon

Az oszmánok Magyarországgal szemben is a Kis-Ázsiában és a Balkánon általában bevált hódítási gyakorlatukat alkalmazták. Ennek megfelelően az 1460-as évekre nagyjából megszállták a korábban Magyarországot védelmező szerb és bosnyák ütközőállamokat, ezt követően a dél-magyarországi és a horvát–szlavón területekre vezetett állandó portyákkal meggyengítették, majd az 1521 utáni esztendőkben felmorzsolták a déli határvédelmet. Jóllehet Szülejmán szultánt 1526-ban ismét birodalma belső helyzete és politikai vezetése kényszerítette Magyarország lerohanására, a mohácsi csatában végül döntő vereséget mért a Magyar Királyság haderejére. A jelentős győzelem ellenére a szultán a magyar fővárost, Budát csupán ideiglenesen foglalta el, és 1526 végén csak a Dráva–Száva közi Szerémségben hagyott megszálló alakulatokat. Fő célja ugyanis nem egy országrész, hanem Magyarország teljes elfoglalása volt! Bár a magyar hadtörténetírás egyik irányzata – nem ismervén kellően a nemzetközi összefüggéseket – úgy vélekedik, hogy a szultán Magyarországot nem kívánta meghódítani, pusztán szultáni ajánlatokkal kívánta vazallussá tenni, mert racionálisan gondolkodva felismerte, hogy kívül esik hadserege hódítási hatósugarán;99 e nézetet az újabb oszmanisztikai kutatások cáfolták.100

Magyarország története

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 058 543 9

Hivatkozás: https://mersz.hu/romsics-magyarorszag-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave