Erdős Gabriella, Őry Tamás, Váradi Adrienn

Az Európai Unió adójoga


A gazdasági és monetáris unió terve

Az akkori EK adóharmonizációs tevékenysége a hatvanas évek végén, a gazdasági és monetáris unió tervével új lendületet kapott. 1969 decemberében az RSz. rendelkezéseinek átvételére meghatározott átmeneti időszak végén a közösségi állam- és kormányfők hágai értekezlete döntést hozott a Közösség további integrációjának, illetve annak gazdasági és monetáris unióvá való kiszélesítéséről (a gazdasági és monetáris unió megvalósítása iránt a Bizottság már a hatvanas évek elején elkötelezte magát, a konkrét lépések megtétele azonban váratott magára). A döntés alapján a luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter, Pierre Werner elnökletével bizottság alakult a gazdasági és monetáris unió megvalósítási lehetőségeinek vizsgálatára. (Noha az integráció első szakaszában a monetáris kérdések korlátozott figyelmet kaptak, a vámunió szabályainak 1968. július 1-jei hatálybalépése felgyorsította a folyamatot. Röviden arról van szó, hogy a közösségi döntéshozók a vámunióval kapcsolatos feltételnek tekintették – és a közös agrárpolitika keretében bevezetett egységes közös árak szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bírt – a fizetési mérlegek egyensúlyban tartását és az árfolyamok stabilitását. Elvileg azonban fennállt a lehetőség, hogy a tagállamok a vámok védelmi hatását azok leépítése után az árfolyamok változtatásával helyettesítsék, mely azonban a tőkemozgások liberalizálására irányuló törekvésekkel ütközött volna. Ezt a konfliktushelyzetet kivédendő volt szükség a monetáris integráció folyamatának felgyorsítására).1

Az Európai Unió adójoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2021

Nyomtatott megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 594 010 3

A magyar uniós tagság alapvetően határozza meg amagyar adójogi rendszer alakításának irányait. Ezért egyértelmű, hogy az adózás, illetve az adójog kérdéskörével foglalkozó magyar jogászi és nem jogászi szakma mellett az egyetemi, főiskolai hallgatók és valamennyi, az adózásban érintett személy számára nélkülözhetetlen az Európai Unió adójogával, adóharmonizációs tevékenységével kapcsolatos ismeretanyag. Ezt az ismeretanyagot szándékozik e kiadvány átadni az olvasónak. A kötet a hazai szakmai könyvpiacon egyedülálló módon az Európai Unió adóharmonizációs tevékenységének rendszerezett feldolgozását adja. Ennek során bemutatja az adóharmonizáció alapvető kérdéseit, az uniós adójog jellemzőit, az adóharmonizáció fontosabb intézményeit és az adóharmonizáció alapszerződésekben szereplő keretszabályait. Részletesen ismerteti a forgalmi és jövedéki adóztatás, a közvetlen adók és az uniós adóügyi együttműködés jogszabályi kereteit. A kiadvány különös hangsúlyt helyez az Európai Bíróság adójogi gyakorlatának és a magyar adórendszert érintő harmonizációs kötelezettségek bemutatására.

Hivatkozás: https://mersz.hu/erdos-ory-varadi-az-europai-unio-adojoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave