Az akkori EK adóharmonizációs tevékenysége a hatvanas évek végén, a gazdasági és monetáris unió tervével új lendületet kapott. 1969 decemberében az RSz. rendelkezéseinek átvételére meghatározott átmeneti időszak végén a közösségi állam- és kormányfők hágai értekezlete döntést hozott a Közösség további integrációjának, illetve annak gazdasági és monetáris unióvá való kiszélesítéséről (a gazdasági és monetáris unió megvalósítása iránt a Bizottság már a hatvanas évek elején elkötelezte magát, a konkrét lépések megtétele azonban váratott magára). A döntés alapján a luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter, Pierre Werner elnökletével bizottság alakult a gazdasági és monetáris unió megvalósítási lehetőségeinek vizsgálatára. (Noha az integráció első szakaszában a monetáris kérdések korlátozott figyelmet kaptak, a vámunió szabályainak 1968. július 1-jei hatálybalépése felgyorsította a folyamatot. Röviden arról van szó, hogy a közösségi döntéshozók a vámunióval kapcsolatos feltételnek tekintették – és a közös agrárpolitika keretében bevezetett egységes közös árak szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bírt – a fizetési mérlegek egyensúlyban tartását és az árfolyamok stabilitását. Elvileg azonban fennállt a lehetőség, hogy a tagállamok a vámok védelmi hatását azok leépítése után az árfolyamok változtatásával helyettesítsék, mely azonban a tőkemozgások liberalizálására irányuló törekvésekkel ütközött volna. Ezt a konfliktushelyzetet kivédendő volt szükség a monetáris integráció folyamatának felgyorsítására).1