Erdős Gabriella, Őry Tamás, Váradi Adrienn

Az Európai Unió adójoga


Az Egységes Piac megvalósításának útján

Az 1980-as évek elején politikai egyetértés jött létre a tagállamok között, mely véget vetett az adóharmonizáció válságának. A Bizottság 1985 júniusában kiadott Fehér Könyve vázolta a belső piac megvalósításának fizikai, technikai és pénzügyi (adóügyi) akadályait, ezek megszüntetésének alapelveit és konkrét határidőt – 1992. december 31. – jelölt meg a belső piac működéséhez szükséges jogszabályok meghozatalára [COM (1985) 310 final].1 A Fehér Könyv az 1985–86-os kormányközi konferencia kezdetére készült el, és tartalma a konferencia lezárásakor az Egységes Európai Okmányban (Single European Act) alapszerződési szintre emelkedett (HL L 69/1., 1986). A Fehér Könyv, illetve az Egységes Európai Okmány hatására az adóharmonizáció szinte minden területén javaslatok, és ami uniós szempontból ennél is fontosabb, jogszabályok születtek.

Az Európai Unió adójoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2021

Nyomtatott megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 594 010 3

A magyar uniós tagság alapvetően határozza meg amagyar adójogi rendszer alakításának irányait. Ezért egyértelmű, hogy az adózás, illetve az adójog kérdéskörével foglalkozó magyar jogászi és nem jogászi szakma mellett az egyetemi, főiskolai hallgatók és valamennyi, az adózásban érintett személy számára nélkülözhetetlen az Európai Unió adójogával, adóharmonizációs tevékenységével kapcsolatos ismeretanyag. Ezt az ismeretanyagot szándékozik e kiadvány átadni az olvasónak. A kötet a hazai szakmai könyvpiacon egyedülálló módon az Európai Unió adóharmonizációs tevékenységének rendszerezett feldolgozását adja. Ennek során bemutatja az adóharmonizáció alapvető kérdéseit, az uniós adójog jellemzőit, az adóharmonizáció fontosabb intézményeit és az adóharmonizáció alapszerződésekben szereplő keretszabályait. Részletesen ismerteti a forgalmi és jövedéki adóztatás, a közvetlen adók és az uniós adóügyi együttműködés jogszabályi kereteit. A kiadvány különös hangsúlyt helyez az Európai Bíróság adójogi gyakorlatának és a magyar adórendszert érintő harmonizációs kötelezettségek bemutatására.

Hivatkozás: https://mersz.hu/erdos-ory-varadi-az-europai-unio-adojoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave