Erdős Gabriella, Őry Tamás, Váradi Adrienn

Az Európai Unió adójoga


A Neumark-bizottság tevékenysége

A munkacsoportok tevékenységével egy időben a Bizottság független szakértőkből álló bizottságot bízott meg a tagállamok adórendszerei által a közös piac működésére gyakorolt hatás feltérképezésére. Itt már nemcsak az eltérő tagállami adórendszerek által az áruk szabad mozgására gyakorolt hatás vizsgálatára, hanem az egyenlő versenyfeltételek biztosításának vizsgálatára is sor került. A Fritz Neumark német professzor által vezetett bizottság 1962-es jelentésében lényegében azonos eredményre jutott, mint az ABC-jelentés.1

Az Európai Unió adójoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2021

Nyomtatott megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 594 010 3

A magyar uniós tagság alapvetően határozza meg amagyar adójogi rendszer alakításának irányait. Ezért egyértelmű, hogy az adózás, illetve az adójog kérdéskörével foglalkozó magyar jogászi és nem jogászi szakma mellett az egyetemi, főiskolai hallgatók és valamennyi, az adózásban érintett személy számára nélkülözhetetlen az Európai Unió adójogával, adóharmonizációs tevékenységével kapcsolatos ismeretanyag. Ezt az ismeretanyagot szándékozik e kiadvány átadni az olvasónak. A kötet a hazai szakmai könyvpiacon egyedülálló módon az Európai Unió adóharmonizációs tevékenységének rendszerezett feldolgozását adja. Ennek során bemutatja az adóharmonizáció alapvető kérdéseit, az uniós adójog jellemzőit, az adóharmonizáció fontosabb intézményeit és az adóharmonizáció alapszerződésekben szereplő keretszabályait. Részletesen ismerteti a forgalmi és jövedéki adóztatás, a közvetlen adók és az uniós adóügyi együttműködés jogszabályi kereteit. A kiadvány különös hangsúlyt helyez az Európai Bíróság adójogi gyakorlatának és a magyar adórendszert érintő harmonizációs kötelezettségek bemutatására.

Hivatkozás: https://mersz.hu/erdos-ory-varadi-az-europai-unio-adojoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave